Csányi: "Az OTP a világ legjobb bankjai közé tartozik"
Bár az önkormányzati ügyfelekért rendkívül kiélezett a verseny, az OTP Bank tartani tudta piaci részesedését: jelenleg az önkormányzatok több, mint 74 százaléka, a 3.187 önkormányzatból 2.370 helyhatóság az OTP Banknál vezeti számláját - mondta Csányi Sándor elnök-vezérigazgató pénteken, a bank által Budapesten rendelkezett önkormányzati konferencián.
Az önkormányzati üzletág eredményeit ismertetve Csányi elmondta: a bank részesedése a teljes bankszféra önkormányzati betét- és hitelállományából június végén 61,6, illetve 52,5 százalék volt. Az önkormányzatok és intézményeik költségvetési összegét alapul véve pedig a hitelintézet részesedése meghaladja a 80 százalékot.
A banknál kezelt önkormányzati pénzek összege június végén elérte a 106,1 milliárd forintot, míg hitelállományuk - elsősorban a fejlesztési hitelek bővülésének köszönhetően - a 104,5 milliárd forintot. Az utóbbi a bank szerint az önkormányzatok beruházási kedvének növekedését jelzi. Az önkormányzati hitelek 99,98 százaléka problémamentes.
Az uniós támogatásokkal kapcsolatban az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: minden egyes forint, ami nem jön be csak azért, mert nem tudnak jó pályázatot készíteni, elveszett pénz. A lehetőségek kihasználásához a hallgatóság figyelmébe ajánlotta a bank uniós támogatások finanszírozását koordináló referensi hálózatát, ahol felkészült szakemberek ingyenesen nyújtanak tanácsot az uniós finanszírozási lehetőségekkel kapcsolatban, valamint az OTP Hungaro-Projekt Kft.-t, amely a pályázatok összeállításához is segítséget nyújt.
Szót ejtett a helyi iparűzési adóról is. "Tisztában vagyunk azzal, hogy ez az önkormányzati finanszírozási rendszernek nagyon fontos eleme, de nem illeszkedik az uniós adórendszerbe. A bank nem kívánja az önkormányzatokat lehetetlen helyzetbe hozni, ám ha milliárdos nagyságrendben olyan adót fizet, ami jogilag nem megalapozott, köteles lépni" - mondta. Hozzátette: jó néhány sértő levelet kapott emiatt, akadt, aki árulásnak minősítette az OTP lépését.
Tehnológiai szempontból az OTP Bank Európa, sőt a világ legjobb bankjai között van - hangsúlyozta Csányi Sándor -, a legnagyobb adatbáziskezelők egyike, ami annak köszönhető, hogy évente több tíz milliárd forintot költ fejlesztésekre. Nem véletlen, hogy a hitelintézet piaci részesedése az internet banking területén 80 százalék. A fejlesztések tartósan biztosítani tudják a bank versenyképességét nemzetközi szinten is - tette hozzá.
Az elnök-vezérigazgató ismét megerősítette: a bank folytatja a terjeszkedést külföldön, s reményei szerint az idén legalább egy tranzakciót sikerül lezárni. Romániában 200 fiókos hálózatot hoz létre a bank, függetlenül attól, hogy sikerül-e nyerni a román takarékpénztár, a CEC privatizációs tenderén. Az OTP Romania hálózata az év végéig 45-50 fiókosra bővül, s fejlesztik az informatikai rendszert is. (MTI Eco)


