BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hétfőn jönnek az adótörvények részletei!

A kormányzat továbbra is tartja magát az üzemanyagok áfájának októberi mérsékléséhez, s úgy tűnik, egyelőre Brüsszel is "elnézőbb". Ennek ellenére a pénzügyi kormányzat újabb lehetőségeket, módszereket keres.

Semmi nem változik az eddig ismerthez képest, azaz a normál kulcs 20 százalékra csökkentése október 1-jétől hatályba lép, amíg azonban ezt a szabályt az üzemanyagok esetében ettől az időponttól kezdve alkalmazni kell, addig az összes többi, jelenleg is normál kulcs alapján adóztatott termék esetében alkalmazásukra jövő januártól kerül sor - nyilatkozta a Világgazdaságnak Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium kabinet- és sajtófőnöke. Az ügy érdekessége, hogy tegnap az Európai Bizottság egyik szóvivője a Reutersnek nyilatkozva felhívta a figyelmet: Magyarország nem tehetné meg, hogy csupán az üzemanyagok áfatartalmát csökkenti október 1-jétől. Amennyiben az áfakulcs csökkentését 2006. január 1-jéről 2005. október 1-jére előre hozza a kormány, akkor azt valamennyi termék esetében érvényesíteni kell - mondta Maria Assimakopulu. Szakértők azonban arra hívják fel a figyelmet, a "hatálybalépés" és egy adószabály "alkalmazása" egy és ugyanaz.

Amint arról a Világgazdaság először számolt be: az uniós szabályok szerint csak akkor lehet egy terméket kedvezményes áfakulcs alá sorolni, ha erről vagy a forgalmi adóra vonatkozó irányelv rendelkezik, vagy derogációt kapott az adott ország erre vonatkozóan. Így ha októbertől csak az üzemanyagokra alkalmaznák a 20 százalékos kulcsot, akkor gyakorlatilag a normál helyett kedvezményes kulcs alá sorolják. Az uniós direktíva alapján az üzemanyag normál kulcs alapján adóztatott termék, és hazánk nem kapott derogációt.

Szakértők arra világítanak rá, hogy noha valóban uniós szabályt sértene a kormány, ha nem tágítana, ám amikorra bármiféle szankció alkalmazására sor kerülhet az EU részéről, addigra a jogsértés már megszűnik. Ennek magyarázata, hogy 2006 januárjától a többi érintett termék esetében is 20 százalékra mérséklődik a normál kulcs, vagyis az üzemanyagok akkor lényegében kikerülnek a kedvezményes kulcs alól.

A kormány ugyan tárgyalta az adótörvényeket, de csak jövő hétfőn ismertetik a részleteket a nyilvánossággal - derült ki Veres János pénzügyminiszter szavaiból a kormány tegnapi ülése után. A benzinárakkal kapcsolatban úgy fogalmazott: a kormány minden rendelkezésre álló eszközt kihasznál annak érdekében, hogy a világpiacon kialakult irreális olajár a magyar árakban ne érvényesüljön. Magyarországon a következő napokban csökken az üzemanyagár, ennek egyik eleme az áfatörvény módosítására tett kormányzati előterjesztés, amelyről hétfőn dönt a parlament. Az uniós gyakorlatnak (az azonos áfakulcskörbe tartozó termékeknél egyszerre legyen változtatás) a kormány javaslata megfelel. Arról, hogy ezen kívül milyen eszközöket kívánnak igénybe venni, nem kívánt részletekbe bocsátkozni. "Milyen technikákkal, milyen kilogrammal és mennyi forinttal érhető el vetítve, ezt ne is kérdezzék" - tette hozzá újságírói felvetésre válaszolva. Az áfa felső kulcsának október 1-jei csökkentése nettó 3 milliárd forintos kiesést jelent a költségvetés idei bevéte-leihez képest.

A magyar gazdaságnak jók a kilátásai, élénkülő gazdasági növekedésre számíthatunk az EU-ban és itthon is - mondta Veres, aki szerint a kabinet tegnap a gazdaság helyzetéről is tájékoztatást kapott. A pénzügyminiszter többek között kiemelte: az elmúlt hét évben, kormányzati ciklusoktól függetlenül, 2 százalékkal meghaladta a magyar gazdaság növekedési üteme az EU-országok növekedési átlagát. Mindemellett 2003-ról 2004-re nőttek a magyar vállalkozások bevételei, a vállalati jövedelmezőség, bővült az export, 1998-tól pedig "stabil módon" csökkent az infláció. A kormány ezen a "bázison" tervezi a 2006-os költségvetést, amelyet szeptember 30-án nyújt be a parlamentnek. (BR-TE)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.