A múlt héten neves baloldali értelmiségiek felhívást intéztek a kormányhoz az euró 2010-es bevezetésének elhalasztására. Úgy vélik, az euró "erőltetett ütemű" bevezetése, "a költségvetésihiány-lefaragás fetisizálása" nem felelős viselkedés, nem a magyar társadalom boldogulását segíti. A "hiánycsökkentő sarokszámokért", illetve "a magyar társadalomért" érzett felelősség szembeállítása azonban kifejezetten szerencsétlen, mondhatni önbecsapás.

Ami a fiskális politikát illeti: már több mint 10 év telt el a Bokros-féle stabilizációs program óta, és 2002 óta az államháztartás hiánya kifejezetten magas, az államadósság pedig 2000 óta egyértelműen növekvő. Szó sincs tehát arról, hogy valamiféle szigorú és takarékos magyar költségvetési politika folyna már évek óta. Éppen ellenkezőleg: szemben a környező új EU-tagországokkal, ahol az államháztartási deficit jelentősen mérséklődött tavaly, nálunk 2004-ben is csak minimális volt a hiány csökkenése. Mégis, a lakosság döntő többsége úgy érzi: életszínvonala évek óta alig javul, s ezt sokan a "költségvetési megszorításoknak" tudják be. Ha ilyen megszorítások márpedig nincsenek, miért lehet mégis oly általános ez az érzet?

A szigorú és takarékos államnál egyvalami a lakosság szempontjából is biztosan rosszabb: a kiszámíthatatlan állam. Márpedig a magyar állam egyre kiszámíthatatlanabbnak mutatkozik. A pénzügyi tervezés racionalitását évről évre - már a költségvetés parlamenti elfogadásának pillanatában világosan tudhatóan - felülírják az egyéb politikai szempontok. Olyan, hogy a tényleges bevételek a tervekben szereplőnél nagyobbak, a kiadások viszont kisebbek legyenek - ahogy az tavaly Csehországban és Szlovákiában történt -, nálunk elképzelhetetlen. Az adóbevételek a tervekhez képest rendre alul-, a kiadások viszont túlteljesülnek. Ráadásul az év utolsó hónapjaiban tipikusan üres a kassza: a kifizetések halogatásával, következő évre áttolásával sikerül csak úgy-ahogy befoldozni a költségvetési lyukakat. Ezt persze nyugdíjasok, közalkalmazottak, civil szervezetek rendre úgy élik meg (joggal), hogy csak késve, illetve részben kapják meg járandóságaikat.

A takarékos állam azonban lehet kiszámítható is. Csak annyit ígér, amennyit reálisan teljesíteni tud, ezeket az ígéreteit azonban beváltja, legyen szó nyugdíjakról, pályázati támogatásokról vagy egyedi megbízásokról. Nem szabad bedőlnünk annak a hamis alternatívának sem, amely szerint a költségvetési kiadások lefaragása nyilvánvalóan főként a szociális szférát, az oktatást vagy a környezetvédelmet kell hogy érintse. Ezeken a területeken a magyarországi kiadások aránya a GDP-ben nemzetközi összevetésben korántsem kiugró, sőt inkább alacsony. Annál kevésbé mondható ez el a közigazgatásról, az állam saját magára fordított kiadásairól, de a költségek oldaláról tekintve még mindig magas az állam közvetlen gazdasági szerepvállalása is.

Annak meg végképp ne dőljünk be, hogy mindez "Brüsszel" (az új Nagy Sátán), az euró vagy egyéb nemzetközi gonoszságok miatt van így. Az euróövezet gazdaságai közül azok, amelyekben a valódi állami takarékosság felé történt elmozdulás a közös pénz bevezetése előtt, köszönik, jól vannak, prosperálnak - Finnországtól Belgiumon át Spanyolországig. Ahol viszont a tényleges hiánycsökkentési erőfeszítések helyett kreatív könyvelési technikákat alkalmaztak - Németországtól Olaszországon át Portugáliáig -, ott valóban cáfolhatatlan gazdasági válságjegyek vannak. Ennek oka azonban nem az euró, hanem a költségvetési racionalitás elemi kívánalmaival való szembenézés képtelensége, illetve az e helyett választott trükkök, ravaszkodások gyakorlata.

Ha valamitől tartanunk kell tehát, az éppenséggel nem a túlzott költségvetési takarékosság. Sokkal inkább a lehetőségeinket meghaladó adócsökkentések, teherbírásunkat meghaladóan beígért béremelések, fejlesztések és ehhez kapcsolódóan a kiszámíthatatlan (év elején adakozó, év végén megszorító) államháztartási viselkedés. Önbecsapás helyett inkább a racionális gazdaságpolitika ismérveit kérjük számon a költségvetésen és a politikán. Más új EU-tagországokban Észtországtól Litvánián át Szlovéniáig ez sikerült. Nekik már 2007-ben lesz eurójuk, mégis prosperálnak. Nekünk 2010-ben sem lesz, hacsak... Vagy nekünk igazi válság s nyomában új, radikális stabilizációs csomag kell?