BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán á-t mond, Gyurcsány b-t

Új megegyezést sürgetett a miniszterelnök "a köztársaságért" a parlamenti pártok elnökeivel folytatott megbeszélésen. Gyurcsány Ferenc dolgozószobájában fogadta az elnököket, s ezt követően azt mondta, hogy Magyarországnak ki kell törnie az egymást sakkban tartó pártok világából. Ehhez kell az uj megegyezés. Ennek első két elemét ő vetette fel: az egyik, hogy 2010-ben milyen politikával vezessék be az eurót, a másik, hogy mi legyen a fejlesztéspolitikai javaslat, amely következő hét évre épít. Kuncze Gábor, Dávid Ibolya, Hiller István nyitottságot mutatott, bár némi szkepszist is, "Orbán elnök úr viszont kizárólag saját javaslatáról kivánt beszélni" - állította a miniszterelnök. Gyurcsány a következő tíz napban kísérletet tesz arra, hogy az új megegyezés tartalmát kifejtse.

Orbán Viktor a megbeszélést követően többek között azt mondta: azt kérte, hogy a szerdai kormányülés a nemzeti garanciatörvényt tárgyalja, hogy aztán az minél előbb a palament elé kerülhessen. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.