BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dr. Börzsönyi Jenőné nem szerepel a Fidesz-plakáton

Durva, galád módon megsértették a személyiségi jogait, lelkileg, testileg teljesen összeroppant - állította a Magyar Nemzetnek az az idős asszony, aki a Népszabadság szerint a fideszes választási plakáton a szívgyógyszerek áremelkedésére hívja fel a figyelmet. A Népszabadság hétfőn azt írta, az ellenzéki párt választási plakátjain a 109 százalékos drágulás miatt kesergő idős asszony egy zuglói négyemeletes ház földszintjén él, míg a kerületben található másik lakását bérbe adja egy magazin kiadójának. Dr. Börzsönyi Jenőné azt mondja, a lap, amelynek munkatársai "az elmúlt napokban folyamatosan" hívogatták telefonon, zaklatták, kikérdezték a szomszédait, sőt lakása bérlőjét is kifaggatták, megsértette a személyiségi jogait, a plakáton ugyanis nem az ő arca látható. A 76 éves asszony úgy érzi, lelkileg, testileg teljesen összeroppant. Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője a történtek kapcsán annyit mondott, minden tudásuk szerint utánajártak annak, hogy ki szerepel a plakáton, és eddig senki sem tiltakozott náluk a cikk miatt. (Magyar Nemzet)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.