Fábry Sándor hiába perelte György Pétert
A Fővárosi Bíróság első fokon elutasította Fábry Sándornak György Péter és a Klubrádió ellen indított keresetét - írja a Népszabadság Az indoklás szerint a per tárgyát képező, Fábryt romagyűlölőnek, rasszistának nevező kijelentés egyértelműen véleménynyilvánításnak minősül. A per február 20-i második fordulójában az előzetesen meghirdetettől eltérően sem Fábrynak azt a műsorát, amely a sérelmezett mondatait tartalmazza, sem pedig a Klubrádió adását nem játszották le, Pataki Árpád bíró szerint a bíróságnak az ott elhangzottakkal kapcsolatban nem kell állást foglalnia. A tárgyaláson sem Fábry Sándor, sem pedig György Péter nem jelent meg. A Fábry Sándort képviselő Ágoston Alexandra ügyvéd elmondta, hogy védence nem tartozik a politikai hatalom képviselői közé, hírnevét előadóművészként érte el, a túlzó, igazságtalan véleménynyilvánítást tehát nem köteles eltűrni. (nol.hu)


