BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hírességek a koncerttermekben

Világhírű amerikai zongoraművész, Emanuel Ax játszik a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjein: ma és 19-én 19.30-tól a Nemzeti Hangversenyteremben, holnap 15.30-tól a Zeneakadémián csendülnek fel Mozart, Satie és Csajkovszkij művei Fischer Iván vezényletével. Aki hallotta már korunk egyik legkiválóbb zongoraművészét, tudhatja, hogy Emanuel Axra lírai játék és briliáns technika jellemző. Az 1961 óta az Egyesült Államokban élő Ax 1974-ben, 25 évesen robbant be a nemzetközi zenei életbe azzal, hogy megnyerte a tel-aviv-i Arthur Rubinstein Nemzetközi Zongoraversenyt. Öt esztendővel később elnyerte az egyik legrangosabb amerikai zenei kitüntetést, az Avery Fischer-díjat. Az egyik legkeresettebb szólistaként rendszeresen fellép a világ jelentős hangversenytermeiben, fesztiváljain, együtteseivel. Kamarazenészként is kiváló, együttműködését Yo-Yo Mával három Grammy-díjjal jutalmazták, s Isaac Stern is örömmel játszott vele. A számtalan díjjal elismert zongoraművész Budapesten Mozart C-dúr zongoraversenyét játssza.

Szombaton 20 órától a dzsessz kedvelőinek kínál újdonságot a Millenáris Park: először lép fel hazánkban a svéd Esbjörn Svensson Trio, az E.S.T., amely Európa legnagyobb koncerttermeiben és fesztiváljain állandó vendég. A sztártrió zenéjére a finomság és romantikus szépség ugyanúgy jellemző, mint az elementáris dzsesszimprovizáció, a kritikusok szerint ma az egyik legjobb, stílushatárok nélküli, modern zenei formáció az E.S.T. 1999-ben jelent meg az együttes From Gagarin Point of View című CD-je, amely elindította őket a világhír felé, olyannyira, hogy 2002-ben elnyerték a Down Beat Magazin legjobb európai együttes címét, majd kilenc hónapon át turnéztak szerte a világban – óriási sikert aratva. A névadó Esbjörn Svensson zongorázik, mellette Dan Berglund bőgőzik, Magnus Öström dobol.

Szerdán 20 órakor pedig folytatódik az A38 hajó MOLto Vivace című, a közép-európai dzsesszt és világzenét bemutató sorozata, amelynek keretében most Balogh Gusztáv Normada nevű zenekara után a kitűnő vajdasági roma együttes, az Earth-Wheel-Sky Band hallható. Az 1981-ben alakult együttes vezetője, Oláh Vince játszik (azaz gitározik, hegedül, énekel) Boris Kovac, a „balkáni tangó” megteremtőjének zenekarában is. Magyar, roma és szerb népzenei hagyomány kel itt életre, eredeti előadásmódban, nem véletlen, hogy a zenekar az európai világzenei fesztiválok ünnepelt sztárja lett, s németországi kiadó ajánlott nekik szerződést. (EE)

A Budapesti Fesztiválzenekar és Emanuel Ax zongoraművész koncertjei – 17-én és 19-én 19.30 (Művészetek Palotája, Nemzeti Hangversenyterem), 18-án 15.30

(Zeneakadémia)

Az E.S.T. koncertje a Millenáris Teátrumban (II. kerület, Lövőház u.) – 18-án 20 órától, jegyár: 5000/5900 forint.

Az Earth-Wheel-Sky Band és a Nomada koncertje – A38 hajó (a Petőfi híd budai hídfőjénél), 22-én 20 órától, belépő: 1000 forint.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.