BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hirtelen leváltások a Fideszben!

A választások előtt másfél hónappal átalakítja kommunikációs osztályait a Fidesz - írja az Index. A frakció sajtóosztályának és a Szentkirályi utcai központ kommunikációs csapatának egyesítése személyi konzekvenciákkal is jár. Az ellenzéki párt kevesebb mint hét héttel a választások előtt a teljes kommunikációs stábot érintő átszervezést hajt végre. A 2003 óta külön csapattal, Áder János felügyelete alatt működő parlamenti sajtóosztály beolvad a Fidesz-központban működő stábba. A sorok újrarendezése személyi változásokkal jár. Az Index úgy tudja, a csapat vezetését Hammerstein Judit, a frakciósajtó eddigi vezetője veszi majd át, a Rogán Antal kampányfőnöki kinevezése után a kommunikációs igazgatói posztra került Fekete Zoltánt pedig leváltják. A kampány közepén váratlanul bejelentett átszervezést azzal magyarázták, hogy az Országgyűlés munkájának befejeztével a frakciósajtó munkája lényegében megszűnt, és nem lenne célszerű megosztott formában fenntartani a két részleget. Az Index kérdésére az átszervezés okairól és részleteiről a pártban senki sem akart nyilatkozni. (index.hu)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.