"A saját emberünk ellen kellett lépnünk"
A parlamenti jegyzőkönyv tanúsága szerint Mikola, aki mostani nyilatkozatai szerint élesen ellenzi az egészségügyi privatizációt, azt mondta: "a nagy értékű eszközök működtetéséhez szükséges költségérzékenységnek jobban megfelelnek a különböző vállalkozási formák, amelyek közül a minisztérium a nonprofit jellegű szervezeteket látja a legalkalmasabbnak". Úgy folytatta: "megfelelő garanciák esetén van létjogosultságuk egyéb gazdasági társasági formáknak is, mivel azok révén elérhető, hogy a vállalkozók tőkét fektessenek be az egészségügybe". Mikola István tegnapi szegedi sajtótájékoztatóján a Népszabadság kérdésére az elmúlt ciklusbeli szegedi privatizációs modellkísérletet már fájdalmas válságot előidéző próbálkozásnak nevezte. Úgy fogalmazott: "támogattuk a szegedi kórház közhasznú társasággá történő átalakítását, ám időközben kiderült, hogy az átalakítás nyereségérdekelt vállalkozást hozott volna létre, ezért le kellett állítanom. Fájdalmas döntés volt, mert a saját emberünk ellen kellett lépnünk, ami a parlamenten kívül és belül is egyaránt válsághoz vezetett" - mondta Mikola István. (Népszabadság)


