A végbélrák egészségügyi és gazdasági kérdés
Magyarország a vastag- és végbélrákok előfordulása emelkedő szakaszában van, bár úgy tűnik, hogy az esetszám-emelkedés lassuló tendenciát mutat. Ennek megfelelően a betegség megelőzése, időbeni felfedezése a veszélyeztetett populáció szűrővizsgálata, a szervezett felvilágosító munka kiemelt népegészségügyi feladat. Nagy teher nehezedik ebben a vonatkozásban az egészségügy gyógyítói (klinikák és közkórházak) szektorára is, mert a vastag- és végbélrák komplex kezelést igényel. Ez magában foglalja a gasztroenterológiai és képalkotó diagnosztikát, a szövettani és laboratóriumi vizsgálatokat, az onkológiát, a sebészetet és a betegek utógondozását, rendszeres ellenőrzését is. Nem elhanyagolható kérdés, hogy e betegség kezelése elsősorban a végbélrákok vonatkozásában eszköz-, így költségigényes, és egy bizonyos betegcsoport műtéte után átmeneti időre vagy egész életére gyógyászati segédeszköz viselésére szorul.
A végbélrákban szenvedők 15-20 évvel ezelőtt szinte biztosan csak a végbélnyílás hasfalra kihelyezésével járó műtétre számíthattak, ma az esetek kétharmadában daganatuk eltávolítását a végbélnyílás helyén hagyásával fogják megoldani. Ennek alapvető feltétele, hogy olyan egyszer használható varrógépeket fejlesztettek ki a szakemberek, amelyekkel a végbél olyan szakaszán is egyesíthető, amely a kézi varrat elkészítésére alkalmatlan volt, vagy a varratot nem lehetett kellő biztonsággal elkészíteni a rossz látási és anatómiai viszonyok miatt. Ebben a betegcsoportban is vannak azonban olyan esetek, akiknek székletét biztonsági okokból időlegesen el kell vezetni a frissen megvarrt bélszakasztól, tehát néhány hónapig sztómával (magyar kifejezéssel vendégnyílással) kénytelenek élni. A változás ellenére maradt egy olyan betegcsoport, akik végleges sztómaviselőkké válnak.
A sztóma munkaképes betegcsoportot is érint, a vastagbél Crohn-betegségében, colitis ulcerosusában vagy öröklött bélpolyposisban szenvedőket. Nekik betegségük bizonyos stádiumában a teljes vastagbél eltávolítása az egyetlen gyógyulási, illetve rákmegelőzési esély. Ha végbélnyílásuk betegségükkel érintett, végleges vékonybélsztómával kell élniük. Ha ez a terület nem beteg, csak a műtétet követő néhány héten kell sztómán át üríteniük vékonybéltartalmukat.
Sajnos gyermekek is sztómaviselőkké válhatnak súlyos fejlődési rendellenességük miatt. Ráadásul ezekben az esetekben sokszor a széklet és vizelet egymástól elválasztott felfogásáról is gondoskodni kell.
A sztómával élők műtétük után teljes értékű emberek. A társadalomba visszaépülésük döntő szükséglete, hogy a szabályozhatatlan székletürülés biztonságos felfogását az e célra kifejlesztett sztómazsákkal biztosítani tudják.
E zsákok speciális anyaggal hasfalra ragasztható ún. alaplapból és az ebbe beépített zárszerkezetre pattintható különálló műanyag zsákból állnak. Van, mikor a két rész egybeépített változatának használata előnyös a beteg számára. Nagy mennyiségű híg széklet esetén a zsák alsó részének lebocsátó csapja teszi lehetővé a salakanyag időszakonkénti lebocsátását a zsák eltávolítása nélkül. A korszerű zsákok szagtalanító-, a gáznemű anyagot átbocsátani tudó szeleppel vannak ellátva. Műanyagból készítik, kívülről speciális szövettel borítják ezeket az izzadás és a súrlódás okozta kellemetlenségek megelőzése céljából.
A sztómazsákokat az erre rászorulók a társadalombiztosítás terhére térítésmentesen kapják kezelőorvosuk javaslatára három hónapos intervallumokban. A térítésmentesség azonban csak meghatározott típusú termékekre és darabszámra vonatkozik. Ha a betegnek ennél a mennyiségnél többre van szüksége, vagy korszerűbb és gyakran sokkal kulturáltabb életminőséget biztosító zsáktípust kíván használni, az árkülönbözetet már teljes áron meg kell fizetnie. Jelen vannak hazánkban a legkiválóbb termékeket elállító külföldi cégek képviseletei, és külön öröm, hogy van egy belföldi gyártó és forgalmazó is.
Úgy tűnik azonban, hogy a nagy áttörést jelentő események után egyre sürgetőbb az újabb lépések megtétele. A hazai rendszer ugyanis csak napi egy zsákot biztosít a betegek számára a biztosítás keretein belül. Szakemberek egyöntetű véleménye, hogy az aktív életmód és az Európában elvárható higiénés követelmények szükségessé tennék a naponta biztosított zsákszám növelését. Azon szerencsés emberek is beláthatják, akiknek családjában, rokonságában nincs sztómát viselő személy, hogy egy tanár a legkorszerűbb terméket használva is csak akkor tudja folytatni munkáját, ha egy általa nem befolyásolhatóan órája közben bekövetkező salakanyag-ürülést a lehető leghamarabbi zsákcserével meg tud oldani. Színházba és társaságba is joggal szeretnének menni sztómát viselő embertársaink, ehhez egy napközbeni székürülés után nyilván tiszta zsákot kellene számukra biztosítani. Gondoljunk arra a serdülőre, aki párkapcsolatra vágyik, milyen lelki, esetleg egész személyiségalakulását meghatározó korlátot jelent számára, ha nem tudja tisztának és elfogadhatónak érezni magát az ismerkedés, a közelebbi kapcsolat során.
Az Európai Unió régi tagállamaiban, ahol az országok anyagi helyzete ezt megengedi, a sztómaviselők szükségleteik szerint kapnak 100 százalékos tb-támogatást. Magyarországnak ez nyilván későbbre szóló etalon, de a velünk egy időben társuló államokban is napi két, illetőleg három zsákot finanszíroz a biztosító, illetve Lengyelországban a szükség szerinti kvótát olyan szinten állapították meg, amely legalább két zsák használatát teszik lehetővé. A környezetünkben fekvő nem EU-tagállamok közül Horvátországban napi két, Oroszországban napi három sztómazsákot biztosítanak a rászorulók részére (lásd táblázatunkat). Lemaradásunk egyértelmű. A jelenlegi nehéz gazdasági körülmények ha adnak is erre a tényre némi magyarázatot, arra azonban semmiképp, hogy az egy esetre biztosított összeg az elmúlt időszakban gyakorlatilag nem emelkedett, még az infláció mértékében sem. Szakemberek számítása szerint a 11 000 főre tehető hazai sztómaviselő ellátmányának megduplázása 200-215 millió forint többletkiadást jelentene az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak.
Több évtizede foglalkozva e betegek gyógyításával, részt vállalva civil szervezetük életében, támogatásában, nyomon követve tiszteletre méltó aktív élet vállalásukat, egymás iránti szolidaritásukat, a náluk elesettebb sorstársak önzetlen segítését, a tőlünk délebbre, illetve keletebbre, határunkon kívül élő magyar és nem magyar sztómás társak megkülönböztetés nélküli támogatását, ajánlom a társadalom figyelmébe a sztómát viselő emberek életének könnyebbé tételére tett erőfeszítéseit.
(A szerző egyetemi tanár, a Veszprém Megyei Kórház főorvosa)
