BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Addig marad a sejtetés, személyem és pártom lejáratása?"

Demszky Gábor főpolgármester pénteken levélben kért magyarázatot az ügyészség állítólagos nyomozása ügyében, amely a Magyar Nemzet szerint a Városháza és Demszky gépjármű használata ügyében zajlana - írja az Index. A szabad demokrata városvezető úgy tudja, Polt Péter utasítására indult a vizsgálat ellene. Kifogásolja, hogy hivatalát meg sem keresték, így nincs módja a konkrét vádakra reagálni.
"A Magyar Nemzet című napilapból és fideszes ismerőseimtől úgy értesültem, hogy a Gyurcsány Ferenc elleni ügyészségi eljárást követően, annak bejelentése napján az Ön utasítására ügyészségi nyomozás érintettje lettem" - állítja levelében a főpolgármester. Demszky Gábor elképesztőnek tartja, hogy miközben az ügyészség a felröppentett hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja, "engem, mint az eljárás hírbe hozott érintettjét semmilyen formában nem kerestek meg."
"Ha legalább a hivatalomat megkeresték volna, tájékoztatták volna önöket, hogy a például a hivatalos programokra történő felkészülésem érdekében feleségem hivatalos engedéllyel vezetheti az autót helyettem, ha éppen nem veszek igénybe gépkocsivezetőt, és így értelemszerűen akár tankolhat is helyettem - természetesen a hivatali autóba" - írja, leszögezve a gépkocsi használata törvényesen, a legszigorúbb elszámolási rendnek megfelelően történik, és történt a múltban is".
"Lehet, hogy attól kell tartanom, hogy majd csak a választások után tisztázódhat gyorsan minden, de addig marad a sejtetés, a választók felé személyem és pártom, lejáratása? Lehet, hogy hasonló felröppentett ügyekre kell számítanom akár az önkormányzati választásokig?" - kérdezi levelében Demszky Gábor. (Index)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.