Alakul az Orbán-kormány névsora
Amióta Orbán Viktor Mikola Istvánt jelölte helyettesévé, a szocialisták többször kérték, hogy nevezze meg árnyékkormányának tagjait. Erre mindeddig nem került sor, ám az a Világgazdaság által készített interjúból kiderült, hogy Matolcsy Györgynek kulcsszerepet szán gazdasági csúcsminiszterként. Most a hvg.hu megtudta, hogy a külügyek irányítására a Fidesz miniszterelnök-jelöltje ismét Martonyi Jánost kérte föl, aki 1998 és 2000 között már dolgozott a Bem téren; Martonyi is amolyan csúcsminiszterként venne részt a megalakuló kormány munkájában, ha a Fidesz nyerne áprilisban.
A védelmi miniszter Bába Iván lenne: ő eddig ugyancsak külpolitikai téren csillogtatta erényeit: volt varsói nagykövet, majd közigazgatási államtitkár a Küm-ben. Tagadhatatlanul szélesebb látókörű elődeinél, jól eligazodik a szláv nyelvekben, s ő lenne az első védelmi miniszter a rendszerváltozás óta, akinek nem okozna nehézséget az angol nyelv. (hvg.hu)


