Emlékgyűjtés vagy választási csalás az üres borítékok leadása?
Mintegy ötezer üres borítékot találtak az urnákban a négy évvel ezelőtti választások első fordulójában, ebből a választási csalással megvádolt Nagykátán tízet – derült ki a Magyar Hírlap számításából, amelyet a Valtort.valasztas.hu weblap adatai alapján végeztek. Emlékezetes: Bácsics Gyula MSZP-tag néhány napja egy televízióműsorban azzal vádolta meg pártját, hogy úgynevezett láncszavazással törvénytelenül gyűjtött voksokat 2002-ben. A lánc úgy indul, hogy valaki üres borítékot dob be az urnába, a szavazólap hiánya azonban nem feltétlenül bizonyítja a csalást.
A nagykátai arány a lap gyűjtése szerint átlagosnak mondható, Berettyóújfalun például a tizenkét szavazókörből mindössze háromban nem hiányzott voks, míg Karcagon húsz urnából tizenháromnál volt rendben minden.
Tóth Zoltán választási szakértő a napilapnak azt mondta, az üres borítékokból nem következik a csalás. "Rengeteg levéltáros, muzeológus viszi haza emlékbe a szavazólapokat, és beszéltem olyan emberekkel is, akik nem voksoltak senkire, de érvénytelen szavazatot sem akartak leadni" – közölte. (Magyar Hírlap)


