Ígéretes direktori székfoglaló
Gyökeres változás lesz a Bárka Színházban, de úgy, hogy a társulat alig változik, két színész távozik, hárman érkeznek az Orczy kertben álló épületbe. Alföldi Róbertet a Bárka társulata kérte fel a posztra, s ez olyan erős érvnek számíthatott, hogy a józsefvárosi önkormányzat saját működési szabályzata módosításával eltekintett a pályáztatástól, majd kinevezte Alföldit. A népszerű színész lapunknak úgy nyilatkozott, vállalásában a színház megújulása és a költségvetés szigorú betartása a két legfontosabb elem. Az alig több mint 300 millió forintos büdzsének csak tizedét tudja közvetlenül a produkciókra költeni, de szerinte a partnerek segítségével és sok szigorral megtartható a következő évadra tervezett hét premier.
Már zajlanak a Koldusopera próbái, az előbemutatót az évad végén tartják, az új szezont pedig ezzel, valamint Ottlik Géza Iskola a határon című művével nyitják szeptember 1-jén. Feldolgozzák Molnártól a Liliomot, Kleisttől A heilbronni katicát, Shakespeare-től a Szentivánéji álmot, Bereményitől Az arany árát és Wyspianskitól az Akropoliszt. Az ígéretes szezont a direktor igyekezett „húzónevekkel” fűszerezni, fellép majd Garas Dezső, Törőcsik Mari, Lázár Kati, Gáspár Sándor és Széles László. De a Bárka társulati tagjai mind folyamatosan dolgoznak majd, ahogy ez a szereposztásokból is kiderül.
Kérdésünkre Alföldi Róbert kifejtette, hogy minden kapcsolatát beveti majd a színház érdekében, mert a jelenlegi helyzetben minden segítségre szükség van. Információnk szerint a Koldusopera bemutatójához komolyabb összeggel járul hozzá a Raiffeisen Bank, és további együttműködésekről is tárgyalnak – ezt kérdésünkre a hitelintézet marketingigazgatója, Gondáné Fischer Zsófia is megerősítette.
Alföldi Róbert letett arról, hogy a Bárka egyéb funkcióiba pénzt és energiát fektessen, mint mondja: addig nem lesz több kiegészítő program, kiadvány, amíg a Bárka nem stabilan működő, prosperáló színház, s ehhez szükség lesz arra az öt évre, amelyre most kinevezték. Fesztiválok és koprodukciók csakis abban az esetben lehetnek, ha valahonnan ezekhez pluszforrásokat lehet hozzárendelni – a teátrum éves költségvetését kizárólag a színházi program erősítésére, a ház és a társulat fenntartására hajlandó költeni. A Ráday utcában nyílt jegyirodában pedig a jegyek mellett teával is várják a Bárka régi-új nézőit.


