BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Jé, ezek a kommunisták újra praktikáznak valamit"

Ki tudja, ha Gyurcsány Ferencet elnökké választják a Demiszben, talán más felállású az első szabadon választott parlament - írja Rajnai Attila A kakukk fiókja című riportjában, az Élet és Irodalom ma megjelenő számában. A cikkből kiderül, hogy a jelenlegi miniszterelnököt 1989-ben KISZ KB-titkárrá nevezték ki, és egy akkori értekezleten kijelentette: A KISZ pozíciója szemmel láthatóan romlik, amik felmerültek, csak válaszkísérletek (...) minden válaszkísérletünk azt a reakciót vonja maga után, hogy jé, ezek a kommunisták újra praktikáznak valamit, újra taktikai gúnyt űznek belőlünk, most engednek, mert engedniük kell, de holnap, hogyha megerősödnek, vissza fognak vágni. Gyurcsány a szervezet hitelességének visszaszerzését abban látta, ha leszámol a múltjával, ha újrahatározza viszonyát az MSZMP-vel és ha társadalmasítja az ifjúság körében a KISZ anyagi és képviseleti pozícióit. A radikális hangvételű beszéd hatására több KISZ-vezető elhatárolódott a KB-titkártól. Gyurcsány ezt követően lemondott tisztségéről, és megalapította az Új Nemzedék csoportosulást, amely később felbomlott. Ő maga felelősnek érezte magát a sikertelenségért, és kijelentette, hogy felhagy a közéleti tevékenységgel. (hirado.hu)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.