BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kuncze a jobboldali liberálisokhoz szól

"A minap Orbán Viktor, hosszú évek után, udvarolni kezdett a liberálisan gondolkodóknak, és közölte: "táborába" - vagyis a Fideszbe - várja a "racionálisan gondolkodó" liberálisokat is, hogy "táboron belül" folytassanak vitákat. Ezek a mondatok késztettek arra, hogy megírjam e levelet. Meggyőződésem ugyanis, hogy a 2006-os választásokon a liberális szavazóknak nem szabad a Fideszt támogatniuk" - írta Kuncze Gábor a liberális szavazókhoz intézett nyílt levelében.
Az SZDSZ elnöke szerint volt idő, amikor a Fidesz őszintén, hitelesen és határozottan képviselte a liberális programot. "Bevallom, magam még 1998-ban is azt gondoltam, a Fidesz-kormánnyal egy, legalább részben liberális kormány alakul Magyarországon. Mára azonban ez a képzet már a múlté. Ma a parlamenti pártok közül a Fidesz programja áll a legmesszebb a liberális elképzelésektől" - írja az SZDSZ elnöke. Példaként említi, hogy a Fidesz megszabadult utolsó konzervatív-liberális politikusától, Tölgyessy Pétertől. 
"Orbán Viktor dr. Antiliberalizmust, Mikola Istvánt a Fidesz két lábon járó programjának nevezte és kormányfő-helyettesnek jelölte. Azt a Mikola Istvánt, aki állami eszközökkel korlátozná az emberek szabadságvágyát, középkori módszereket vezetne be az oktatásban, s aki hadat üzenne mindennek, ami érdekes, fiatalos, modern. Én hiszem: egyetlen liberális - legyen bal-, vagy jobboldali - sem szavazhat a szabadság korlátozására. Márpedig Orbán, Mikola és Semjén programja erről szól" - írja Kuncze.
Az SZDSZ elnöke elismeri, hogy pártja politizálását lehet liberális alapn kritizálni, de azt állítja, ma egyedül az SZDSZ képvisel következetesen liberális programot. Kuncze arra kéri a jobboldali liberálisokat, hogy tekintsék át a programokat, az értékeket, és látni fogják: április 9-én a jobboldali liberálisoknak is az SZDSZ-t kell választaniuk a konzervatív, antiliberális Fidesszel szemben.
Kuncze Gábor még egy érvet tesz hozzá: az SZDSZ-re adott szavazatok nagy száma, netán Orbán Viktor újabb veresége komolyan elgondolkodtathatja a Fideszt, és akkor talán a jobboldal is belátja: hiba volt a liberálisokat száműzni. (Index)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.