Lehet növelni a részesedést
Folyamatosan figyelni kell a piacot, nézni kell a Közbeszerzési Értesítőt – javasolja a kis- és
középvállalkozásoknak Tunyogi László, a Hivatalos Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetségének (KÖSZ) elnöke. A Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója szerint elsősorban a nemzeti értékhatár alatti, illetve az egyszerű eljárásokat kövessék nyomon. Azt tanácsolja, hogy többen álljanak össze, és közösen pályázzanak. Felhívja azonban a figyelmet arra, hogy sokan azért buknak el, mert nem tudnak szabályosan összefogni.
Érdemes figyelni a nagyokat is – mondja –, és lobbizni náluk az alvállalkozói megbízásért. Így egy szűk piacon monopolhelyzetbe kerülhet egy-egy kisebb vállalkozás azzal, hogy például az adott alkatrészt csak ő szállítja. Ennek azonban feltétele a jó minőség.
A szakember fontosnak nevezte a különböző tájékoztatók állandó figyelemmel kísérését is. Mivel a jövőben sok uniós támogatásra lehet számítani, érdemes figyelni, hogy kik kapják ezeket. Tunyogi László szerint a kis- és középvállalkozásoknak ki kell használniuk, hogy méretüknél fogva rugalmasabban, kevesebb ráfordítással tudnak sajátos igényeket kielégíteni. Ellentétben viszont a nagyok „tendergyárával”, a kkv-knél általában nincs külön részleg a pályázatok készítésére. Ezért közbeszerzési tanácsadó igénybevételét javasolja a KÖSZ elnöke. Szerinte érdemes az ajánlattervezetet a beadás előtt szakmai, jogi és pénzügyi szempontból tanácsadóval ellenőriztetni. A tanácsadók listája a Közbeszerzések Tanácsa honlapján megtalálható. Már mintegy négyszáz hivatalos tanácsadó működik. Díjukat – amely lehet a közbeszerzési érték függvénye, illetve óradíj – a feladat jellege szabja meg, a skála szétszórt. Ezért sincs óradíjtáblázat.
Monory Bulcs független hivatalos közbeszerzési tanácsadó tapasztalatai szerint sok kis- és középvállalkozó érvénytelenség miatt bukik el. Ezért is tanácsolja, hogy következetesen figyeljék, mit tartalmaz a felhívás. Aztán fordítsanak gondot a beadás előtti ellenőrzésre is. Használják ki azokat a lehetőségeket – Közbeszerzések Tanácsa, TÖSZ –, ahol tanácsot, információt, segítséget lehet kapni. Forduljanak tanácsadókhoz, ne sajnálják rá a pénzt, amely többnyire pár tízezer forint.
A szakember szerint érdemes az azonos szakmában lévő 2-3 vállalkozásnak összefognia – mondta. Az ilyen egymás tevékenységét segítő spontán szerveződések lehetnek sikeresek. Felhívta a figyelmet a képzés és továbbképzés fontosságára, a hatályos jogszabályok nyomon követésére, a szakirodalom olvasására.
Vadász György, a Budapesti Ipari és Kereskedelmi Kamara alelnöke elmondta, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik a lehetőségeket, és ezekről hírlevelükben, honlapjukon tájékoztatást adnak, ezzel is segítve a kkv-k közbeszerzésekben való részvételét. Szorgalmazzák, hogy a nagy értékű pályázatokat kisebb részterületekre kellene bontani, hogy a kkv-k is eséllyel indulhassanak. A kiírási szempontoknál társadalmi kontrollt tartanak szükségesnek.
A Közbeszerzések Tanácsa adatai szerint a kkv-k a 2004. évi 2653-mal szemben tavaly 2529 közbeszerzési eljárást, az összes eljárás közel 70 százalékát nyerték meg 529,4 milliárd forint értékben. Ez az elmúlt évi közbeszerzések összértékének 41 százaléka. Részesedésüket feltételezhetően jelentősen növeli az egyszerű eljárásokban való domináns részvételük, erről azonban még nincsenek pontos adatok.
>> a módosítás célja az EU 2004 tavaszán megjelent közbeszerzési irányelveinek az átvétele, illetve a hazai tapasztalatok alapján a szükséges mértékű korrekció végrehajtása volt
>> az eljárások menetének egyszerűsítését szolgálja az elektronikus közbeszerzéshez kapcsolódó intézmények keretjellegű szabályozása
>> a hazai tapasztalatok nyomán kiigazították az összeférhetetlenségre, a hiánypótlásra, az ingatlanbeszerzésekre, illetve a hivatalos közbeszerzési tanácsadókra vonatkozó rendelkezéseket
>> szélesebb körben alkalmazható a gyorsított eljárás
>> a tárgyalásos eljárás esetkörei bővültek
>> az ajánlattevőknek csak akkor kell eredeti vagy közjegyző által hitelesített dokumentumokat benyújtaniuk, ha ezt az ajánlatkérő kifejezetten előírja a felhívásban
>> a közbeszerzések alsó értékhatárai jelentős mértékben nőttek-->


