BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar Bálinték decemberig utazgatnak

Úgy látszik, az oktatási tárcát nem foglalkoztatják a küszöbön álló választások, hiszen a miniszter és beosztottai az év végéig megtervezték több százezer forintba kerülő külföldi útjaikat - írja a Magyar Nemzet. Magyar Bálint miniszter júniusban Athénba, szeptemberben Lisszabonba, novemberben Brüsszelbe, decemberben Helsinkibe utazik. Az oktatási miniszter egy-, illetve kétnapos útjai átlagosan 280 ezer forintba kerülnek, amelyből napi apanázsa 40 ezer forint, szállása egy éjszakára átlagosan 30 ezer, repülőjegye pedig 160 ezer forintba kerül. Arató Gergely MSZP-s politikai államtitkár kevesebbszer kelne útra: szeptemberben Szabadkára, októberben Kolozsvárra látogat gépkocsival. Nem ilyen szerény a miniszter kabinetfőnöke, Hriczu Anita, aki Kolumbiába látogat március–áprilisban. Bogotái útja 1,295 millió forintba kerül, amelyből napidíja 149 500 forintot tesz ki. Hriczu Anita a lapnak így reagált: a minisztérium nem kormányzati ciklusra, hanem naptári évre tervezi külföldi kiküldetéseit, mert az erre a célra rendelkezésre álló keretet az év elején szét kell osztani. (mno.hu)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.