Mikola beszéde "közönséges badarság"
Bence György filozófus, Orbán Viktor egykori tanácsadója, kemény bírálatot fogalmazott meg a vasárnapi Fidesz-kongresszuson elhangzott beszédekkel kapcsolatban. A filozófus a hvg.hu-nak nyilatkozva a "a politikai kabaré és a politikai okkultizmus" keverékének, "esztrádműsornak" nevezte a felszólalásokat. Mikola István, a Fidesz-lista második helyén álló politikus beszédéről pedig a következőket mondta:
"Fejtegetése, miszerint ''ma energiahiányos a kollektív tudattalan, vissza kellene valamilyen módon töltenünk ebbe az energiát, erőforrásokat kellene nyernünk ahhoz, hogy elindulhasson egy új nemzettudat kialakulása'', közönséges badarság. Kétlem, hogy valaki felhatalmazta volna arra, hogy kifejtse: ''ha négy évre nyerni tudunk, és utána, mondjuk, az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának – 20 évre minden eldőlne ebben az országban''. Ehhez kétharmados Fidesz-többség kellene a parlamentben, ennyi pedig nem lesz. De az elképzelés önmagában is irracionális, a demokrácia alapjait vonja kétségbe: választójoggal csak azok rendelkezhetnek, akiket a kormány politikája, a törvénykezés közvetlenül érint. A határon túli magyarok, illetve az emigrációban élők ebbe a kategóriába nem tartoznak bele. Ezt a kérdést nem érzelmi alapon kell kezelni." (hvg.hu)


