BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

2. kör: 60-65 mandátumot szerezhet a Fidesz

Az Index becslései és az első fordulós eredmények alapján 50 körzetben is kedvezőbb helyzetben várja a második fordulót, így – bár a négy évvel ezelőttihez hasonlóan sok helyen fordíthat a második fordulóra a Fidesz – 60-65 mandátumnál többet valószínűleg nem szerezhet az egyéni kerületekben. A harmadik helyet ugyanis 92 körzetben az SZDSZ jelöltje szerezte meg, és csak 70 helyen lett harmadik MDF-es politikus (ebben a már végeredménnyel zárt körzetek adatai is benne vannak). Márpedig az előzetes felmérések szerint az SZDSZ-szavazók körében sokkal nagyobb az MSZP-t támogatók aránya, mint az MDF-esek között a Fidesz-szavazóké, vagyis ezek a másodlagos pártpreferencia adatok az MSZP viszonylagosan jó második fordulós szereplését vetítik előre. Ráadásul az szinte biztos, hogy az SZDSZ és az MSZP minden körzetben megállapodik a visszalépésekről, viszont kérdéses, az MDF és a Fidesz-KDNP között lesz-e hasonló alku (ráadásul négy körzetben a MIÉP-Jobbik jelöltje lett a harmadik). Ha nem sikerül megállapodni, számos körzet ezen bukhat el: az MDF-nek több körzetben is vannak országosan ismert, vagy helyben közkedvelt, tíz százalék felett teljesítő jelöltjei, köztük a pártelnök Dávid Ibolya és a frakcióvezető Herényi Károly, akik ha önállóan talpon maradnak, mandátumra nem, de első fordulós eredményük ismétlésére bizton számíthatnak.
A szoros választókerületek sem jelentenek súlyponteltolódás egyik vagy másik párt javára. A 14 legszorosabb eredményből ugyan 9 helyen vezet az MSZP vagy MSZP-SZDSZ jelöltje, és csak öt körzetben a Fidesz-KDNP-é, ám a 9-ből négy helyen az SZDSZ-jelöltje a harmadik, ami elég lehet a kormányoldalnak a mandátum megszerzésére. (Index)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.