A Fidesz számít az SZDSZ szavazóira is
A fideszes elemzések szerint sok olyan körzet hozható, ahol a demokrata fórum nem jutott be a harmadik helyre, ezért egy fideszes és egy szocialista aspiráns közül lehet majd választani - írja az Index. A pártstratégák abban is bíznak, hogy lesznek olyan liberális szavazók, akik megakadályozandó a szocialisták túlzott győzelmét, átszavaznak a Fidesz jelöltjére. A lap információi szerint vannak olyan körzetek, ahol a Fidesz kifejezetten számít a szabad demokraták "protestszavazataira", és informális tárgyalásokon meg is próbálták rábírni a helyi pártembereket a választási passzivitásra. A Fidesz péntekig szeretne megegyezni az MDF-fel az együttműködésről, és hasonlóan 1998-hoz, minden elképzelhető informális utat igyekszik kihasználni annak érdekében, hogy visszaléptetésre bírja a fórum aspiránsait. (Index)


