BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Fidesz újabb ügyeket tár fel, a bíróság elutasít

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság is elutasította a Fidesz helyi szervezete által a két nyíregyházi választókerületben az országgyűlési képviselő-választás eredménye ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmet.
A kedden közzé tett végzés szerint a bíróság helybenhagyta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Bizottság korábbi, az ügyben hozott határozatát, mivel a fellebbező ezúttal sem jelölt meg érdemi elbírálást lehetővé tevő bizonyítékokat állításainak igazolására. A bírósági döntés alapján véglegessé vált a nyíregyházi választás eredménye, az 1-es számú választókerületben Vojnik Mária (MSZP), az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára a szavazatok 50,86 százalékával szerzett mandátumot.
A szabolcsi megyeszékhely 2-es számú választókerületében ugyancsak már az első fordulóban mandátumot szerzett Tukacs István, Nyíregyháza alpolgármestere. A Fidesz helyi szervezete a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, 3-as számú, tiszavasvári választókerületének eredménye ellen is a bírósághoz fordult, miután a területi választási bizottság elutasította kifogását, amelyet ugyancsak láncszavazási gyanúra alapozott. A választókerületben Juhász Ferenc (MSZP-SZDSZ), honvédelmi miniszter szerzett mandátumot.
A Fidesz helyi szervezete a bíróság előtt is arra alapozta beadványát, hogy a választás napján egy sms-dömping "befolyásolhatta" a szavazókat, illetve a leadott voksok és a választási részvételt igazoló aláírások száma közötti különbség úgynevezett láncszavazásra "utalhat", valamint az egyik helyi italkimérésben voks-vásárlás "történhetett".
Karakó László, a párt választókerületi elnöke az MTI munkatársának kedden elmondta: a felülvizsgálati kérelmet határidőn belül benyújtották, s várják a bírósági végzést, miközben újabb ügyeket, így voks-vásárlásokat, szavazási célú ajándékosztást és választói megfenyegetést derítettek fel, s azokban is eljárást kezdeményeztek. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.