A rendőrség is készül - forgalmi változások lesznek
Az MSZP már a választások napján, még az urnazárás előtt pontosan meghatározta a rendőrségnek, milyen rendezvényt tart a Batthyány-örökmécsesnél - közölte a budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese hétfőn az MTI érdeklődésére. A Gyurcsány Ferenc által vasárnap éjszaka bejelentett, a Batthyány-örökmécseshez összehívott választási rendezvény tervéről a szervezőktől már vasárnap pontos részleteket tudott meg a rendőrség, amely így már készen is áll a közlekedésrendészeti intézkedések tervével - mondta el Lapid Lajos dandártábornok. A tömeggyűlés megtartásához azért nem volt szükség előzetesen benyújtott területfoglalási engedélyre, mert az választási rendezvénynek minősül.
Hétfőn kora délután tilos lesz gépkocsival megállni és várakozni Budapest belvárosában az Aulich utcában, a Szabadság téren, a Hold utca mindkét oldalán, a Nagysándor József utcában, a Báthory utcában, a Kálmán Imre utcában, valamint a Vértanúk terén.
A rendőrség csak az urnazárást követően, Orbán Viktor éjszakai bejelentése után értesült a Fidesz szervezőitől a budai Várban tartandó tömegrendezvény szándékáról, ezért csak a délelőtti helyszíni bejárást követően születik meg a döntés arról, hol tart szükségesnek közlekedésrendészeti intézkedéseket a rendőrség, tájékoztatta a budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese hétfőn az MTI-t.
A Fidesz a várban a Dísz téren tartja négykor a rendezvényét, mondta el az Indexnek Schőn Péter rendőrőrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályvezetője. Hétfőn délelőtt egyeztettek a rendőrök a szervezőkkel a helyszínek biztosításáról, a rendezvények környékét bejárták és felmérték, hogy milyen közterületi rendőri erőket kell mozgósítani. (MTI - Index)


