BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"A te tartalékaid kifogytak"

Csobolya Attila, a vásárosnaményi Fidesz-elnök és Asztalos István választókerületi elnök nyílt levében kéri Orbán Viktort, hogy személyi ambícióit tegye félre a kormányváltás érdekében. A még április 11-én kelt levelet teljes terjedelmében a ma megjelent HVG közli. Mint a két politikus írja, a levél írásához a bátorságot az adja, hogy az április 9-i első fordulóban listán 57 százalékot, egyéniben pedig 56 százalékot értek el egy nem túl ismert jelölttel (Czomba Sándorral). A szervezet szerint mindez annak volt köszönhető, hogy bár újonc volt a jelölt, mégis hiteles volt és azok is, akik segítették őt. „Bárcsak a Te környezetedben is mindenki ilyen hiteles lett volna, már a kormányprogramot írhatnád” – jegyzik meg a levél írói, majd egyértelműen Mikola Istvánra utalva hozzáteszik: ”Hiába áll szorosan mögötted helyettesed a kamerák előtt, ha az önelégültségen kívül mást nem üzen tekintete a választóknak.” „Bárhogy volt, a történtekből le kell vonni a konzekvenciát. Most már kevés azt mondani, hogy küzdjünk, mi úgy érezzük, a csatát már megvívtuk, a győzelem mégis kétséges. Nézzél szembe a tényekkel, Viktor: ezt a megmérettetést a jelenlegi felállásban és felfogásban nincs esélyünk megnyerni! A te tartalékaid kifogytak, üzeneteid nem szólítanak meg újabb választókat” – olvasható a levélben. (Index)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.