BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áder cáfolja Gyurcsány adatait

Segítséget kínál Gyurcsány Ferencnek Áder János, mondván: a szerdai vitában durvaságával, agresszivitásával sem tudta tévedéseit elfedni. A miniszterelnök szerint ugyanis az Orbán-kormány idején nem nőtt a foglalkoztatottak száma, Áder vizsont a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva mondta, hogy 205 ezerrel emelkedett.
A munkanélküliek száma az Állami Foglalkoztatottsági Szolgálat adatai szerint ma százezerrel kevesebb, mint a kormányváltozás előtt volt. Az is igaz viszont, hogy a munkanélküliség fogalmát tavaly egy törvény megszüntette azzal, hogy átkeresztelte a munkanélkülieket álláskeresőnek. Gyurcsány Ferenc azt mondta: a nagycsaládosok 40 százaléka tudta csak igénybe venni az adókedvezményeket. Valójában kétharmaduk, ám az összes gyereket nevelők 85 százaléka élt ezzel a lehetőséggel - cáfolt a fideszes politikus.
Áder János szerint Medgyessy Péter azt mondta: a családi kedvezmények számára szentek, a lakásépítési hitelekről is ezt mondta, aztán változtattak, a Széchenyi Tervben 270 ezren vették igénybe a megváltozott és Fészekrakó programnak nevezettben csak 23 ezren. (Magyar Rádió)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.