"Az MDF egérutat jelentett"
Kumin Ferenc számára is a legérdekesebb az MDF bejutása, a többi eredmény nem lepte meg. "Az MDF sikere magyarázható a választók kiábrándultságával a nagy pártokból. Az MDF egérutat jelentett sok elbizonytalanodott választónak, akik dacoltak még azzal is, hogy jó esélye volt a szavazat elvesztésének. Kevésbé valószínű, hogy az MDF programja hatott volna" - mondta a politológus a FigyelőNetnek.
Kumin szerint Orbán beszéde mozgalmas napokat ígér. Amit teljesíteni kéne a Fidesznek az eredmények megfordításához, ahhoz totális mozgósításra, és főként az MDF-es szavazók meggyőzésére lenne szükség. Mint mondta, a Fidesznek nagyon komoly engedményeket kéne tenni egykori koalíciós partnerének, amelyek nem állnának arányban az MDF most megszerzett súlyával. (FigyelőNet)


