Botrány az MSZP-gyűlésen: Letolta a nadrágját egy férfi a tetőn
A kezdés előtt váratlan esemény zavarta meg a rendezvényt. A tér egyik házának tetejére felmászott egy fiatal férfi és hátatfordítva a tömegnek letolta a nadrágját. Az illető ezután még percekig sétált a párkányon, fotókat készített. Mintegy húsz perc elteltével a térről, a sajtó számára elkerített részről annyit lehetett látni, hogy két másik férfi tűnt fel a ház tetején. Ekkor a mellvéden tartózkodó férfi odament hozzájuk, de továbbra sem jött le a mellvédről. Kis idő múlva továbbsétált a mellvéden, majd eltűnt a tekintetek elől. Innentől kezdve csak azt lehetett látni, hogy a két férfi, aki felment a tetőre, követte a mellvéden sétáló személyt. Az MSZP és az SZDSZ vezető politikusai zene kíséretében tapssal kísérve vonultak fel a színpadra, Gyurcsány Ferenc is együtt énekelt és táncolt a tömeggel. (hirado.hu)


