BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fábry is a Fidesz-MDF összefogás mellett

Fábry Sándor is aláírta azt a nyílt levelet, melyben közéleti személyiségek a Fidesz és a Magyar Demokrata Fórum mielőbbi összefogását sürgetik. A levél aláírói szerint Antall József néhai miniszterelnök "irányadó céljainak életre keltésére és megvalósítására" kellene szövetkeznie a két pártnak.
A levél aláírói "nagy aggodalommal látják, hogy hazánkat a továbbéléshez mellőzhetetlen kormányváltás küszöbén az ellenzéki összefogást megosztó kísérletek fenyegetik". Az aláírók éppen ezért a Fidesz és az MDF összefogására szólít fel. A nyílt levél aláírói között szerepel Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, Andrásfalvy Bertalan egykori kultuszminiszter, Hámori József akadémikus, Katona Tamás történész, Kulin Ferenc, az MDF volt alelnöke, Szabad György, az országgyűlés korábbi elnöke, Fábry Sándor előadóművész, valamint a néhai kormányfő szűkebb családjából testvére: Héjj Lászlóné, Antall Edith és lányai, illetve unokái. (InfoRádió)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.