BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fidesz: Választási csalások történtek

Választási csalásokra gyanakszik a Fidesz - írja az origo. Szijjártó Péter, a párt szóvivője azt mondta, hogy tömeges törvénysértésekről és kampánycsendsértésekről érkeztek bejelentések a Fidesz Demokrácia Központjához. Az MSZP és az SZDSZ visszautasította a rájuk vonatkozó vádakat. A Fidesz szóvivője szerint az MSZP körsms-eket adott ki vasárnap, melyben a választási részvételre buzdították az embereket. Emellett az egyik kereskedelmi televízió kampánycsendsértést követett el azzal, hogy egy kvízműsorban Gyurcsány Ferenc volt a megfejtés - mondta Szijjártó. A Fidesz szerint az SZDSZ is kampánycsendet sértett, mert a Liberálisok háza, a szabad demokraták kampányközpontja a hétvégén is nyitva volt. A Fideszhez érkeztek bejelentések láncszavazásról, a XVI., a XIX. kerületből, Mátészalkáról, Esztergomból és Egerből is. Emellett arról is kaptak tájékoztatást, hogy több településen tömegesen szállították a választókat. Ezt Szijjártó szerint Hollókőn, Füzesabonyban, Erdőkertesen, Bercelen tapasztalták. Az MSZP és az SZDSZ részéről tagadták a Fidesz által felhozott vádakat. Lendvai Ildikó (MSZP) azt mondta, hogy az OVB-hez nem futott be több jelzés, mint korábban. Szerinte nagy különbség, hogy az állítólagos visszaélésekről szóló bejelentések az OVB-hez, vagy pedig a Fideszheu jutottak el. (origo)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.