BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyurcsány szerint a bátorság jobb élethez vezet

Gyurcsány Ferencet több százan tapssal és a „húzzunk bele" jelszó skandálásával fogadták Balmazújváros főterén. Az MSZP kormányfőjelöltje emlékeztetett: négy évvel korábban a szocialisták akkori jelöltjét, Tóth Józsefet léptették vissza a koalíciós megállapodás értelmében az SZDSZ-es jelölt, Gál István polgármester javára. „A kölcsönkenyér visszajár" – mondta a kormányfő, s köszönetet mondott Gál István polgármesternek, miután most ő lépett vissza az első fordulóban első helyen végzett MSZP-s jelölt, Tóth József javára. A kormányfő a közös koalíciós jelölt támogatását kérte a balmazújvárosiaktól. A miniszterelnök négy pontban ismertette hallgatóságával, hogy miről is szól a koalíció. Szavai szerint nyugodt, kiegyensúlyozott, békés világot kívánnak teremteni. Elmondta továbbá: Magyarország, Hajdú-Bihar, Balmazújváros akkor tud jobban élni, ha van bátorságuk befektetni, utakat építeni, közlekedést fejleszteni, képzési és szakképzési programokat indítani. Harmadik pontként arról beszélt, hogy igazságosabb országot kínálnak, mint ellenfeleik, mind a szociálpolitikában, mind az otthonteremtésben, mind a nyugdíjrendszerben. Végül elmondta: Magyarországon végre van lehetőség arra, hogy ugyanazzal a lendülettel folytassa a koalíció a kormányzást, mint ahogy az elmúlt másfél évben tette. Hajdú-Bihar megyében négy éve mind a kilenc egyéni választókerületben a Fidesz jelöltje győzött. Április 9-én három debreceni és a hajdúszoboszlói választókerületben a Fidesz jelöltjét választották képviselővé, öt választókerületben azonban nyitott a küzdelem. Gyurcsány Ferenc mellett kedden Orbán Viktor is Hajdú-Biharban kampányol, Berettyóújfaluban például a miniszterelnök délben, a Fidesz elnöke este 6 órakor tart nagygyűlést. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.