BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Harag, elkeseredettség a Fideszben - "ostoba" stratégia

Haraggal vegyes elkeseredettség uralkodik a Fidesz tagsága és választókerületi vezetői körében a párt első fordulós veresége miatt - írja a Magyar Hírlap. A körzeteikben több éve a győzelemért dolgozó politikusok nagy része ugyanis úgy véli: hiába mozgattak meg helyben minden követ a párt sikeréért, a kampánystáb és az elnökség hibás döntései lenullázták erőfeszítéseiket.
A tagságnak és a körzeti irányítóknak a lap információi szerint a párt központi kampánystábjával, azon belül is Habony Árpáddal van baja, aki 2003-ban váltotta fel a párt 1998-as és 2002-es hadjáratát is vezénylő Wermer Andást.
Őt hibáztatják ugyanis az inkább ártó, mint hasznot hozó év eleji depressziókampányért, a semmitmondó választási szlogenekért, és összeségében a vereségért.
Egy név nélkül nyilatkozó elnökséghez tartozó fideszes maga sem szavazott volna a pártra, látva a múlt szerdai tévévitát, amelyben Orbán "ostoba stratégiát" követett és harmatgyengén szerepelt. (Magyar Hírlap)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.