Herényi: Ez nem vezet sehova
Herényi Károly egyetért Dávid Ibolya MDF-elnökkel, aki hétfőn azt mondta, hogy ezt a választást a Fidesz nem a demokrata fórum miatt, hanem saját programja, stílusa, agresszivitása miatt veszítette el, és "ebbe kéretik díszletként nem belevonni az Magyar Demokrata Fórumot." Az MDF frakcióvezetője az első forduló eredményeit kommentálva úgy vélte, hogy ezen már nagyon nehéz lesz fordítani, tehát úgy néz ki, hogy a baloldal folytatni tudja a kormányzást. Véleménye szerint a fideszesek "most megpróbálják elhitetni a népekkel" - mondta Herényi - ,"hogy az összefogás egyetlen akadálya a Magyar Demokrata Fórum." Egy hete még azt hirdették, hogy "aki az MDF-re szavaz, az a mostani kormány továbbélését akarja" - jegyezte meg. A frakcióvezető emlékeztetett arra, hogy a Fidesz egészen a legutóbbi időkig erővel, aláírásgyűjtéssel, zsarolással és nyomással próbálta elérni, hogy az MDF jelöltjei lépjenek vissza, most viszont a képviselői az összefogásról beszélnek, mintha mi sem történt volna. Herényi Károly szerint Orbán Viktor Fidesz-elnök és Gyurcsány Ferenc kormányfő megosztották középen az országot. Ez nem vezet sehova - jelentette ki a politikus. (MTI)


