Kampánycsend: az MSZP megsértette, az Amőbára nem bizonyítható
Bizonyítékok hiányában nem állapítható meg jogsértés a szavazásra buzdító sms-ek miatt - hagyta helyben az Országos Választási Bizottság döntését a Legfelsőbb Bíróság. A testület indokolása szerint nem bizonyítható, hogy a kampánycsendet sértő sms-ek az Alapítvány a Modern Baloldalért szervezethez, és ennek révén az MSZP-hez kapcsolhatók.
Egy magánszemély április 8-án nyújtott be kifogást az OVB-hez. A kifogásoló sérelmezte, hogy az MSZP honlapjáról aznap reggel, a kampánycsend idején hírlevelet küldött szét elektronikus levélcímekre, amelyben arra buzdította a címzetteket, hogy az MSZP jelöltjeire és listájára szavazzanak. Az OVB vasárnap közzétett határozatában azt állapította meg, hogy a kampánycsend idején zártkörűen terjesztett elektronikus levél alkalmas ugyan a választópolgárok befolyásolására, de annak megrendelésével éppen ők igénylik ezt. A testület ezért a kifogást elutasította. A Legfelsőbb Bíróság ezzel szemben arra hívja fel a figyelmet, hogy a törvény nem tesz különbséget aszerint, hogy a választópolgár kívánja-e választói akaratának befolyásolását, vagy sem. Ezért az OVB határozata törvénysértő. (Magyar Rádió - MTI)


