BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

„Kényszerből” százmilliók

Bátor döntés s egyben kényszer is volt 1991-ben, hogy feleségével és barátaival vállalkozásba kezdett Bacsik Lajos, a Wetex Kft. társtulajdonos ügyvezetője. Kevés volt az állami cégnél a jövedelme, és két évtizednyi munka után sem volt kilátása a csoportvezetőinél magasabb pozícióra. A vállalkozás viszont jó döntésnek bizonyult: kereskedelemmel foglalkozó cége tavaly csaknem 500 millió forintos árbevételt realizált.

Nehéz időszak volt – emlékszik a kezdetekre –, hiszen akkor még semmiféle irodalma nem volt a vállalkozásnak, a cégalapításnak. Mindent maguknak kellett feltérképezni, kialakítani, kitalálni. Tőkéjük sem volt, mégis merészen belefogtak. Mindent az élet alakított, és jó tanítómesternek bizonyult.

Az 1994-ben – már csak a feleségével kettesben – alapított Wetex Kft. textil-, valamint papír- és irodaszer-kereskedelemmel kezdte működését. Személyesen keresték fel a környékbeli nagyobb intézményeket, amelyek örömmel fogadták a házhoz szállítást, a vevőorientált kiszolgálást. Kitartó munkával sikerült elérni, hogy elismerték rugalmasságukat, és egyre több megrendelést szereztek. Így működött ez a közbeszerzési törvény hatálybalépéséig. Akkor a pályázatokba is bele kellett tanulniuk. Kényszerből kezdték el több mint egy évtizede, de ma már évi 20-30 közbeszerzésen indulnak. Ezek megnyeréséből ered a bevételük 80 százaléka.

Hiába a többéves üzleti kapcsolat, sohasem biztos az életük, évente újra kell pályázniuk. Folyamatosan figyelik a konkurenciát, de sok új szereplő is felbukkan. Bíznak azonban az eddig bevált receptjükben. A társaság ügyvezetője szerint a kitartó munkán kívül a sikerhez nagyban hozzájárult, hogy hitel nélkül dolgoznak, valamint üzletpolitikájuk is, miszerint nincs raktáruk, nem készleteznek. Fontosnak tartja azt is, hogy jó alvállalkozókat találtak, teljesítik azt, amit elvállalnak. Szinte törzsgárda alakult ki, és ez elmondható a munkatársakról is. A korrekt, rugalmas együttműködés a vevői és a szállítói oldalra egyaránt érvényes. Az ügyvezető szerint a társaság eredményessége főleg szorgalmas, áldozatkész kollégáinak és korrekt üzleti partnereinek köszönhető.

Az indulás óta a cég profilja is folyamatosan bővült: egyebek között tisztítószerek, munkavédelmi és védőfelszerelések, valamint vas- és műszaki cikkek forgalmazásával. Nyertek már világbanki pályázatot, ahol országos szinten láttak el középiskolákat oktatási eszközökkel, műszaki cikkekkel, textiláruval. Nagy öröm volt szociális intézményeket kiszolgálni. Példaként említ egy határ menti szociális otthont, ahol az időseknek textilárukat, bútorokat szállítottak. Ezzel hozzájárultak az ott lakók életminőségének javításához.

A családi vállalkozásban felesége a kereskedelmi területtel foglalkozik, de az utánpótlás is biztosított. Idősebb lányuk, Zsuzsi viszi a társaság könyvelését, a 25 éves Kati pedig az ingatlankereskedelemmel foglalkozó cégüknél dolgozik. Bacsik Lajos kevés szabad idejét kertészkedéssel és borászkodással tölti.

Névjegy

CÉG

A Wetex Kft.-t 1994-ben alapította Bacsik Lajos és felesége. A hárommillió forint jegyzett tőkéjű, ötfős társaság nettó értékesítési árbevételét a 2004. évi 367 millió forintról tavaly 435,5 millió forintra növelte.

Mérleg szerinti eredménye a tavalyelőtti közel 16 millió forintról 2005-re mintegy 42 millió forintra emelkedett. Wetex Kft. a kereskedelmi vállalkozások kategóriában tavaly elnyerte az Üzlet & Siker Minősített Vállalkozás különdíját.

Bacsik Lajos

1950. Budapesten született, gépésztechnikusi és fővállalkozói képesíté-se van.

1968–1989. Csepel Vas- és Fémművek Egyedi Gépgyár.

1989–1991. Nívó Kereskedelmi Kft. – műszaki vezető.

1991–1993. Feleségével textilüzletet vezetett.

1994. Feleségével megalapította a Wetex Kft.-t, azóta annak ügyvezetője.

A Wetex Kft.-t 1994-ben alapította Bacsik Lajos és felesége. A hárommillió forint jegyzett tőkéjű, ötfős társaság nettó értékesítési árbevételét a 2004. évi 367 millió forintról tavaly 435,5 millió forintra növelte.

Mérleg szerinti eredménye a tavalyelőtti közel 16 millió forintról 2005-re mintegy 42 millió forintra emelkedett. Wetex Kft. a kereskedelmi vállalkozások kategóriában tavaly elnyerte az Üzlet & Siker Minősített Vállalkozás különdíját.

Bacsik Lajos

1950. Budapesten született, gépésztechnikusi és fővállalkozói képesíté-se van.

1968–1989. Csepel Vas- és Fémművek Egyedi Gépgyár.

1989–1991. Nívó Kereskedelmi Kft. – műszaki vezető.

1991–1993. Feleségével textilüzletet vezetett.

1994. Feleségével megalapította a Wetex Kft.-t, azóta annak ügyvezetője.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.