BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kinek áll útjában Orbán Viktor?

Orbán Viktor szerint hajtóvadászat indult ellene, melynek célja a Fidesz-szavazók kétmilliós közösségének szétbontása. A nagyobbik ellenzéki párt elnöke ezt a Magyar Nemzet hét végi számában megjelent interjúban mondta. "Útjában állok az MSZP-nek, az SZDSZ-nek, és egyre inkább úgy tűnik, hogy az MDF vezetésének is" – közölte. Hozzátette: mindezek ellenére a Fideszt ő vezeti, és ő fogja vezetni a választások után is. Orbán azt mondta, bőven vannak tartalékaik a második fordulóra. Ezt elismételte a Magyar Rádió Vasárnapi újság című műsorában is, s magyarázatképp hozzátette: az MDF-szavazók egy része mellett a vidékiekre is számít a második fordulóban. "Fáj nekem az, ahogy a vidék tespedt és mozdulatlan" – mondta, s elismerte: egyik fő célja a vidékiek mozgósítása volt, ám kudarcot vallott. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.