BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mit szól a piac a választásokhoz? Most mindent megtudhat

Nagyfokú bizonytalanság lengte be a piacot, ám a forint és a tőzsde is viszonylag szolid mozgással reagált az országgyűlési választások első fordulójának előzetes eredményére. A magyar tőzsdeindex a nap közepéig a régiós mutatókkal teljesen ellentétesen mozgott, jelentős kilengéseket produkálva, azonban a délután folyamán sikerült felvennie a ritmust, és együtt nőtt a régió főbb tőzsdéivel. A forint gyengüléssel kezdte a napot, az euró ára 267 forintról egészen 268,5-ig jutott a bankközi devizapiacon, majd napközben – igen nagy volatilitást mutatva – a korábbi, 266,4-től 267,5-ig terjedő árfolyamsávban születtek a kötések.
Nem okoztak meglepetést a választások Barcza György, az ING Bank elemzője szerint, azon kívül, hogy az MDF képes volt átlépni az ötszázalékos parlamentbe jutási küszöböt. A befektetők továbbra is kivárásra játszanak a szoros eredmények miatt, azonban ez további forintgyengülést okozhat, mivel a külföldi invesztorok pozíciói jórészt fedezettek. A külföldiek jobban bízhatnak a magyar költségvetési hiány csökkentésében az MDF azon kijelentése után is, hogy akár a kormánykoalíción kívülről is támogatná az államháztartás rendbetételét. Barcza szerint a piacok szempontjából nincs nagy jelentősége annak, lesz-e kormányváltás, a legfontosabb feladat a büdzsé hiányának csökkentése lesz, akárki is nyerjen.
Hasonlóan gyengébb hazai fizetőeszközt jósol rövid távra Miró József, az Erste Bank elemzője, aki szerint kedvező hatással lehet a piacokra a kormánypártok első forduló utáni kismértékű előnye, mivel sok szakértő nagyobb esélyt lát arra, hogy a jelenlegi koalíció rendbe teszi a költségvetést, mint az adócsökkentést és további kiadásokat ígérő Fidesz. Ezzel szemben semleges állásponton van a Raiffeisen, mivel Török Zoltán, a hitelintézet szakértője szerint az első forduló eredménye nem lesz nagy hatással sem a forintra, sem az állampapírpiacra, bár a kötvényekre – a futamidőktől függetlenül – még mindig eladási pozíciót ajánlanak.
Elsősorban az államháztartási hiány kezelésével kapcsolatos első intézkedéseket kell megvárniuk a piaci szereplőknek, mielőtt bármilyen stratégiai pozíciót vennének fel, annak ellenére, hogy igen olcsónak tűnhet a magyar valuta és több, hosszabb futamidejű papír is – értékelte a helyzetet a Budapest Economics. Folytatódhat a volatilitás, ha a politikai bizonytalanság miatt nem lesz képes a piac határozott irányt találni magának.
Igen erőteljesen megoszlik a külföldi elemzők véleménye arról, melyik párt kerül hatalomra, azonban arra mindenképp figyelmeztetnek, hogy a szoros verseny miatti újabb ígéretek a két forduló között tovább növelhetik a külföldi befektetők türelmetlenségét. Negatívan értékeli az április 9-i forduló eredményét a Goldman Sachs, mivel szerintük tovább nő a bizonytalanság, a győztes koalíció előnye ingatag lesz, és a nagy pártok az erős verseny miatt az elkövetkező két hétben újabb kiadásokat és adócsökkentéseket ígérnek.
Egyik párt győzelme sem lehet igazi garancia a büdzsé rendbetételére, mivel a jelenlegi kormánypártok valószínűleg tovább folytatnák eddigi gazdaságpolitikájukat – amely az államháztartási hiányt ilyen magasra emelte –, és az önkormányzati választásokig nem hoznának megszorító intézkedéseket, ugyanakkor egy esteleges Fidesz–MDF összefogás sem lesz képes jobb teljesítményt nyújtani ezen a téren vetélytársainál – mondta el Lars Christensen, a koppenhágai Danske Bank vezető elemzője.
A jelenlegi koalíció hatalmon maradása kedvezően hathat a gazdaságra elsősorban a Fidesz populista hangvétele miatt mind a londoni Dresdner Kleinwort Wasserstein, mind az osztrák BA-CA szerint, amellett hogy mindkét társaság szkeptikus a költségvetési deficit csökkentésével kapcsolatban. És nem szabad elfelejtkezni a fejlett piacok hozamemelkedésének kedvezőtlen következményeiről, amelyek a hazai hozamgörbe ellaposodását tovább fokozhatják.
Nem győzi hangsúlyozni a magyar ikerdeficit megszüntetését a német DekaBank közgazdásza, Dietmar Hornung sem, azonkívül hogy rövid távon a választások nem lesznek kedvezőtlen hatással a forintra. A nagyfokú kockázatok ellenére a társaság azzal számol, a jegybank minden megtesz annak érdekében, hogy megvédje a hazai fizetőeszközt akár a pénzpiaci intervenció, akár egy alapkamat-emelés révén. A német szakértő a 265 forintos euróárfolyamot tartja jelenleg reálisnak, de akár még egy 270-es kurzust is el tud képzelni.



Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.