Mit tervez a koalíció, ha kormányt alakíthat?
Katona Béla, az MSZP frakcióvezető-helyettese az Indexnek elmondta, a szocialisták első lépései között lenne a házszabály módosítása, ami például a jelenlegi napirend előtti felszólalások menetét egyszerűsítené. A javaslat szerint mezei képviselők is felszólalhatnának, amihez eddig csak a frakcióvezetőnek és frakcióvezető-helyettesnek volt joguk. Annak is eljött az ideje, hogy az Alkotmánybíróság évekkel ezelőtti határozatához igazítsák a házszabályt, és minden párt, amely bekerült a parlamentbe, frakciót alakíthasson. A parlamenti bizottsági tagságot halmozó képviselőknek is véget ér a jó világ. Egy képviselő csak egy bizottságba tölthetne be tisztséget. Ez a bizottsági helyek csökkenésével, és a tisztségért kapott pénz növekedésével járna. Ma a vizsgálóbizottságok kérésére csak az megy el, aki akar, viszont a házszabály úgy rendelkezik, mintha kötelező lenne. Végig kell gondolni, hogy a házszabályt módosítsuk, vagy más törvényekben tegyük kötelezővé a megjelenést, mondta Katona.
A lap kormányzati forrásai egybehangzóan állítják, hogy van tervük a hatalmas költségvetési hiány kezelésére, de erről senki nem árult el részleteket. (Index)


