"Ön keresztény emberként felelettel tartozik Istennek"
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöksége arra kéri Dávid Ibolyát, hogy teremtse meg pártja és a Fidesz között a választási egységét. "Ön a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tagja. Szeretettel és tisztelettel kérjük, hogy haladéktalanul és egymást tiszteletben tartva teremtse meg pártja, az MDF és a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség választási egységét, és hosszú távú együttműködését is" – áll közleményükben. Mint írták, "Ön keresztény emberként felelettel tartozik Istennek mindazokért, akiket képvisel, s akiknek sorsát döntésével befolyásolja. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a kormányváltás, amelyre hazánknak nélkülözhetetlenül szüksége van, csakis a jobboldali politikai pártok teljes egységével, összefogásával lehetséges. Ön ennek megbontója. Lelkiismeretben vállalhatja-e ennek terhét?" - teszik fel a kérdést. Az értelmiségiek szerint Dávid Ibolya arra hivatkozik, hogy egy európai stílusú jobbközép pártot kíván létrehozni az MDF-ből. "Ez az állítás ellentmond annak, hogy a magyar jobboldali politikai csoportosulásoktól elszigeteli pártját, illetve annak azon tagjait, akik hajlandók még Önnel közösségben maradni" – írták. A keresztény értelmiségiek kérik az MDF-hez tartozó politikusokat, hogy a választási győzelem érdekében tegyenek meg mindent alapító elnökük Antall József volt miniszterelnök szellemében. (MTI)


