Orbán Viktor négy veresége
Lakner Zoltán politológus a Magyar Hírlap hasábjain azt fejtegeti, hogy a Fidesz elnöke stratégiai vereséget, míg Dávid Ibolya stratégiai győzelmet könyvelhet el, bárhogyan is alakul a második forduló.
A Fidesz 2002 egyik tanulságaként az elégtelen mozgósítást jelölte meg, erre építette mostani kampányát. Ez azonban úgy tűnik, nem jött be: a szocialisták több szavazatot kaptak az ellenzéki pártnál.
Második lépésként ragaszkodott "az egy a tábor, egy a zászló" elvéhez, az MDF ellehetetlenítéséhez. Ez sem sikerült, a kis ellenzéki párt bent van a parlamentben.
Ráadásul az MDF erős alkupozícióba került: nélküle reménytelen a Fidesz-győzelme. Ám az MDF-nek úgy tűnik más céljai vannak.
"A Fidesz javára történő visszaléptetésektől elzárkózó MDF nem a ma létező jobboldal hatalomra jutásában érdekelt. Dávid Ibolya stratégiája, hogy egy programjában, stílusában, magatartásában a Fidesztől gyökeresen eltérő jobboldali pártot kell építeni, s olyan helyzetbe hozni, hogy a mostani támogatás többszörösét gyűjthesse be 2010-ben. Ezt a célt nem lehet a Fidesszel együttműködve megvalósítani" - írja Lakner.
Úgy látszik, hogy a viszony annyira megromlott a két párt között, hogy a Fidesz nem biztos, hogy számíthat az MDF szavazóinak voksaira.
A liberálisok ráadásul növelték szavazataik számát, őket sem sikerült kiszorítani a parlamentből.
"Egy hajszálon függ Orbán Viktor politikai karrierje" - fejezi be elemzését Lakner Zoltán. (Magyar Hírlap)


