BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pécs: A Fidesz elismerte vereségét

A Fidesz befejezte kampánymunkáját, és elismerte választási vereségét Pécsett - reagált az MSZP városi elnöke arra a szerdai bejelentésre, hogy a Fidesz már a választások második fordulója előtt megkezdte plakátjainak eltávolítását a baranyai megyeszékhelyen. Örülünk, hogy a kampányháború befejeződött, a választásoknak azonban még nincs vége, és mi nem fogjuk azt a látszatot kelteni, mintha mi is befejeztük volna a munkánkat - mondta Juhász István. Páva Zsolt, az 1. számú körzet fideszes jelöltje szerdán közölte, hogy már a választások második fordulója előtt megkezdik plakátjaik eltávolítását Pécsett. "A hirdetések a politikusok megismerését szolgálták, most azonban már indokolatlan, hogy a város falragaszokkal legyen tele" - mondta Páva Zsolt, aki az első plakátot maga kaparta le egy villanyoszlopról a baranyai megyeszékhelyen, a Széchenyi téren. Az akciót azzal indokolta, hogy szerinte a választások nem a plakátháborúban, hanem a szavazófülkékben dőlnek el. Baranya három pécsi körzetéből kettőben már az első fordulóban eldőlt a mandátumok sorsa, Szili Katalin és Toller László szocialista jelölt bejutott a parlamentbe. A szintén MSZP-s Bókay Endre április 9-én a szavazatok 49,39, ellenfele Páva Zsolt a 38,37 százalékát szerezte meg. (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.