BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szavazatszámlálási anomáliák Szabolcsban

Kifogást nyújtottak be a vasárnapi országgyűlési képviselő-választás első fordulójának két nyíregyházi és tiszavasvári választókerületi eredménye ellen a Fidesz helyi szervezetei kedden – közölték a párt térségi tisztségviselői az MTI-vel. A kifogásokról első fokon a körzeti választási bizottságok döntenek.
A kifogás mindkét nyíregyházi, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 1. és 2. számú választókerületet érinti, ahol az MSZP jelöltjei szereztek mandátumot – mondta Seszták Oszkár városi irodavezető. Tájékoztatása szerint "a kifogást választási eredményt befolyásoló kampánycsend-sértésekre, valamint jegyzőkönyvi és szavazatszámlálási anomáliákra alapozva" nyújtották be az érintett választási bizottságokhoz. Seszták Oszkár az utóbbival kapcsolatban a részletekről annyi tájékoztatást adott, hogy "számos szavazókörben nem egyezett a leadott voksok és a választók részvételét igazoló aláírások száma, akadt több és kevesebb egyaránt".
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 3. számú, tiszavasvári választókerületben szintén eltérések voltak, az urnákban kevesebb és több szavazatot egyaránt találtak a résztvevők számához képest – mondta Karakó László, a Fidesz választókerületi elnöke.
A nyíregyházi 1. választókerületben Vojnik Mária (MSZP), az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára a szavazatok 50,86 százalékával szerzett mandátumot Hajzer László (Fidesz-KDNP) előtt, aki a voksok 35,97 százalékát kapta. A nyíregyházi 2. számú választókerületben ugyancsak mandátumot szerzett Tukacs István (MSZP), Nyíregyháza alpolgármestere a szavazatok 50,83 százalékával, ő Vinnai Győzőt (Fidesz-KDNP) előzte meg, akire a választók 37,37 százaléka voksolt. A tiszavasvári 3. számú körzetben Juhász Ferenc (MSZP), honvédelmi miniszter a szavazatok 53,96 százalékával szerzett mandátumot, míg a második helyezett Karakó Lászlót (Fidesz-KDNP) a választók 39,32 százaléka támogatta. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.