"Többet tettünk, mint legutóbb, de nem tettünk eleget"
Orbán a mai nagygyűlésen úgy vélekedett, hogy azok fognak nyerni, akik meg tudnak állapodni egymással. Az MSZP és az SZDSZ már megtette ezt - emlékesztetett. "Mi készen állunk a megállapodásra, felülemelkedve régi sérelmeiken, ellentéteiken" - jelentette ki a Fidesz elnöke. Az összefogásnak megvannak az alapjai, hiszen együtt dolgoztak a rendszerváltásért, közösek a jövőre szóló törekvések - tette hozzá. Orbán megismételte tegnap esti kijelentését, hogy sokkal többet kellett teljesítenie a polgári oldalnak a sikerért. "Múlt vasárnap többet tettünk, mint legutóbb, de nem tettünk eleget" - jelentette ki a Fidesz elnöke, és felszólított mindenkit, aki a rendszerváltó ellenzéket támogatta, hogy szavazzanak a Fideszre. "De nem csak a rendszerváltó pártok elnökeinek kell megállapodniuk, hanem a választópolgároknak is" - mondta. (hvg.hu)


