BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Fidesz radikális változásokat is támogat

A Fidesz alkotó ellenzékként működik majd az Országgyűlésben - jelentette ki a Fidesz megválasztott frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Navracsics Tibor hozzátette: támogatják a radikális változásokat azokon a területeken, ahol szerintük is elkerülhetetlen a változtatás. Navracsics Tibor hangsúlyozta: a kétharmados törvényekkel a magyar alkotmányos rendszer sokszor társ-döntéshozó szerepbe kényszeríti az ellenzéket, a kormánynak be kell vonnia az ellenzéket a törvényalkotási folyamatba. 
Az előző években szinte egyetlen jelentős, kétharmados többséget igénylő jogszabályt sem sikerült módosítani vagy elfogadni - emlékeztetett a politikus. Az egyelőre egy évre megválasztott frakcióvezető hozzátette: azokon a területeken, ahol szerintük radikális változtatásra van szükség - és elképzelésük találkozik a kormányoldal terveivel - próbálnak egyezségre jutni a kormánnyal.
Ugyanakkor persze a saját szempontijaink, elképzeléseink alapján tárgyalunk, és bízunk az okos kompromisszumokban - hangsúlyozta Navracsics Tibor. (InfoRádió)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.