BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Fidesz szerint bűn, amit az SZDSZ tervez

Az ellenzéki párt élesen bírálta az SZDSZ privatizáció folytatását támogató elképzeléseit. A kormány ahelyett, hogy az elmúlt négy év "katasztrofális gazdaság-politikája" után komplex megoldást tárna a nyilvánosság elé, a még megmaradt állami vagyon kiárusítására törekszik – mondta el az MTI-nek Márton Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője. A politikus Kuncze Gábor szavaira reagált. Az SZDSZ pártelnöke szerint "nem megállítani kell a privatizációt, meg nem is lezárni, hanem folytatni és végigvinni." Kuncze Gábor példaként említette a MÁV cargo-tevékenységét, de úgy vélte, hogy a Volán vállalatok esetében is végig lehet vinni a privatizációs folyamatot. A Szerencsejáték Rt.-vel kacsolatban az SZDSZ elnöke a cég kisebbségi részének tőzsdén keresztül történő privatizálását tartja elképzelhetőnek. "Ez számunkra elfogadhatatlan" – reagált Kuncze kijelentésére a fideszes politikus. Márton Attila szerint a Szerencsejáték Rt.-t szinte "bűn" lenne eladni. A fideszes képviselő hangsúlyozta: a Volán vállalatok privatizációja esetében számolni kell azzal, hogy megszűnnek a kis kihasználtsággal működő kistelepülési járatok, hiszen a befektetőnek nem éri majd meg ezeket működtetni. "A vasút esetében külföldi példák azt mutatják, hogy ahol privatizálták a személyszállítást, például Nagy-Britanniában, ott most szeretnének visszaállamosítani, mert nagyon nagy mértékű díjemelés következett be" – mutatott rá a jobboldali politikus. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.