BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kormányprogram bevezetőjét Gyurcsány írta, de csalódást okoz majd

Gyurcsány Ferenc internetes naplójában beszámol arról, hogy ő maga írta a kormányprogram bevezetését. "Ma reggel tényleg álmos vagyok. A kormányprogram bevezetőjét írtam késő éjjelig, vagy kora hajnalig, hogy is kell ezt mondani? A kormányprogram nem a felkért miniszterelnök-jelölt személyes programja" - teszi azért hozzá.
"A miniszterelnök kabinetjének tagjai - akik részt vesznek a koalíciós egyeztető tárgyalásokon és látják, hogy ott hogyan formálódik a következő évek politikája, milyen döntések, egyezségek születnek - a tárgyalások megkezdését követően szinte azonnal elkezdik írni a programot. Ahogy elkészülnek egy résszel, átnézzük, megbeszéljük, hogy pontosan tükrözi-e a szándékainkat. Szinte folyamatos a szerkezet- és stílusvita, mi kerüljön előre, mi hátrébb, milyen erős a politikai karaktere a programnak, és milyen erős a szakmapolitikai részletezettség. Az utolsó időszakra már nagyon kevés vita marad fent, ilyenkor már felső szintű politikai egyeztetések történnek, a pártok elnökei, az elnökök legközvetlenebb munkatársai, tanácsadói konzultálnak egymással. Egészen szombatig tartott az egyeztetésnek ez a köre. Az ember miniszterelnökként nagyon-nagyon sok papírt nem tud elolvasni, valótlan lenne azt állítani, hogy az egy-egy kormányülésre beérkező, nem egyszer ezer oldalnyi anyagot a miniszterelnök oldalról-oldalra elolvassa. Felkészítőt kap, összefoglalást, értékelést a munkatársaitól. Mindez megtörténik szóban és írásban is. A kormányprogram az nem ilyen, azt el kell olvasni. Részletesen. És van egy része, amiről azt gondolom, hogy a miniszterelnöknek személyesen illik írnia. Nem tudom, hogy elődeim mit tettek. Be kell valljam, fogalmam sincs róla" - avatja be olvasóit a miniszterelnök a programalkotás kulisszatitkaiba.
"Én úgy gondoltam, személyesen kell megírnom a program bevezetőjét, hogy abban összefoglaljam jövendő kormányzásunk meghatározó politikai karakterjegyeit, világossá tegyem a politikai hangsúlyokat, röviden utaljak a legfontosabb szakpolitikai irányokra, és összességében megmutassam az egészet. A kormányprogram bevezetőjének tartalmaznia kell az egészért felelősséget vállaló miniszterelnök személyiségét, gondolatait. Így aztán, miután végeztünk a program egészével, tegnap késő éjjel nekiálltam megírni a bevezető pár oldalt" - írja Gyurcsány Ferenc.
Azt is bevallja a kormányfő, hogy bizony nehezen indult a bevezető elkészítése.
"Lassan melegedtem bele a munkába, jó darabig csak leültem és felálltam. Zenét kerestem, aztán mégsem tetszett. Aztán teáért mentem, beleolvastam a régi kormányprogramokba, hogy azok milyenek voltak? Szóval nem indult könnyen, bár tudom, hogy most, hogy elmondom, hogy magam írtam a bevezetőt, lesznek akik elmondják, hogy: ''Miniszterelnök úr, az az igazság, hogy talán mégsem kellett volna ezt megtenni, mert ilyen, meg olyan baj van vele, talán jobb lett volna, ha meg sem próbálkozik ezzel, ha  ideje korán feladja és másra bízza ezt a feladatot.''"
A kormányfő szerint mindez nem baj: nem árt, ha látszódik a programon a személyesség. Gyurcsány kitér arra is, hogy többen a kormányprogramtól várják a költségvetés rendbetételére vonatkozó részletes intézkedések nyilvánosságra hozatalát, ám a miniszterelnök szerint enneka dokumentumnak nem ez a feladata.

Ugyanis, ahogy a kormányprogramban nincs benne a nagyon pontos kormányszerkezet, nincs benne az egészségügy átalakításának részletes törvényszöveg-mélységű programja, ahogy csak utalunk az államreform fő irányaira és nem beszélünk a részletekről, ugyanígy a költségvetés tekintetében is csak a legfontosabbat rögzítjük. Azt, hogy az állam kiadásainak megregulázásával, a bevételek növelésével a ciklus közepére meg kívánunk felelni az egyensúly közeli állapotot leíró, ún. maastrichti kritériumoknak. Mert eddig szól az átfogó politikai döntés. Utána jönnek a részletek. Ezekről a részletekről pedig már a kormánynak kell döntenie. Meg is tesszük. Már a legelső kormányülésen. Azaz, itt műfaji problémák vannak. A kormányprogram az a műfajú dokumentum, amelyben a legátfogóbb politikai és szakmapolitikai célok, eszközök összefoglalása történik meg. Ennek meg fog felelni ez a program; aztán jön a Kormány, és azt mondja, hogy: „Na ennek érdekében ezt, meg ezt kell tenni!"
Így fog ez történi a költségvetés esetében is. Ezt a programot fogjuk részletesen bemutatni, mindjárt a kormány megalakulását követően." (amoba.hu - VGO)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.