BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A nagy levelezés vége: Mégis összejöhet az ötpárti találkozó

Batiz András kormányszóvivő bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc elmegy a Dávid Ibolya által levélben javasolt ötpárti találkozóra. Mint ismeretes a kormányfő még a múlt héten hívta egyeztetésre az ellenzéki pártok vezetőit, azonban Orbán Viktor és Semjén Zolt a Fidesz, illetve a KDNP elnöke válaszlevelében kikötötte: csak ötpárti, nyilvános találkozóra hajlandó elmenne, ahol a miniszterelnök beszámol az ország valós helyzetéről. Dávid Ibolya, az MDF elnökasszonya pozitívan reagált Gyurcsány kezdeményezésére, ám az ellenzéki vezetők levele után - szintén levélben - a csütörtöki találkozóra meghívta Orbánt és Semjént is. Gyurcsány Ferenc Orbán és Semjén reakcióját viszontválaszában csalódást keltőnek, blogjában pedig kiabrándítónak nevezte.
Ezek után jött a mostani kormányszóvivő tájékoztató: a kormányfő annak ellenére is lát lehetőséget az érdemi és felelős párbeszédre, hogy első kezdeményezését a Fidesz és a KDNP vezetői tegnap elutasították. Gyurcsány Ferenc abban a reményben vesz részt a csütörtöki találkozón, hogy Orbán Viktor és Semjén Zsolt döntése nem volt végleges –tette hozzá  Batiz András.  (Klubrádió - VGO)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.