Aláírták a koalíciós megállapodást: pártelvű, de nem pártérdekű
Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök, Hiller István, a Magyar Szocialista Párt és Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetsége elnöke a Pralamentben aláírta a két párt közötti koalíciós megállapodást. Gyurcsány Ferenc a koalíciós megállapodás aláírását követően közölte: a kormányok mögött pártok állnak, ezért az egyezmény pártelvű, de nem pártérdekű. A kijelölt miniszterelnök közölte: kormánya nemzeti lesz, amely 10 millió magyarért, de 15 millió érdekében irányítja majd az országot. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: szeretne együttműködni az ellenzéki konzervatívokkal is. Gyurcsány Ferenc azt is elmondta, hogy új Magyarországot szeretnének létrehozni, melyben jó magyarnak lenni. A kijelölt kormányfő hozzátette: ennek érdekében hozzálátnak az államháztartás rendbetételének. (InfoRádió)


