BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Annyira szörnyűségesek a kormánypártok"

Az Országgyűlésnek két alelnöke lesz, egyikükre a kormányoldal, másikukra az ellenzék tesz javaslatot, az öt Országgyűlésbe jutott párt kedd esti megállapodása szerint, tudta meg az MTI a pártok egyeztetéséről távozó politikusaitól. 
A pártok képviselői megegyeztek abban is, hogy az alelnökök végleges létszámát a bizottsági szerkezetről szóló megállapodás részeként, később állapítják meg. Az ülésrend kérdésében a pártok arról állapodtak meg, hogy a kormányoldalhoz legközelebb az MDF, majd a Fidesz és a KDNP foglal helyet. Az ülésrenddel a Fidesz és a KDNP nem ért egyet, ugyanakkor tudomásul veszi.
A megállapodást a tervek szerint szerdán délután három órakor írják alá. A bizottságokról nem esett szó, várhatóan a jövő hét végén tárgyalnak majd a kérdésről. Az MTI információi szerint a pártok kivétel nélkül elfogadták és támogatták azt a javaslatot, amelyet az Országgyűlés főtitkársága tett az alakuló ülés napirendjére vonatkozóan. 
Eörsi Mátyás szabad demokrata ügyvivő úgy fogalmazott, hogy a tárgyalás kicsit a szkanderra emlékeztette. A tárgyalások szünetében megfogalmazott véleménye szerint a Fidesz és a KDNP nem akart megállapodni. "Kilencven óta még soha nem fordult elő, hogy a parlament alakuló ülésének a részleteiről ne sikerült volna megállapodni. Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy az ellenzék úgy érzi, most bebizonyítja, hogy annyira szörnyűségesek a kormánypártok, hogy most először nem lehet megállapodni" - mondta.
Felmerült például, hogy legyen több ellenzéki alelnök, mint kormánypárti. A liberális politikus ezt elfogadhatatlannak nevezte ugyanúgy, mint Deutsch-Für Tamás felvetését, hogy a Fidesz adja a házelnököt. "Ez csak azt mutatja, hogy mennyire abszurd ötletek is felmerülnek" - mondta, hozzátéve, hogy amíg ilyen javaslatok vannak, addig nehézkes a megállapodás. (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.