Féltik a szolidaritáselvű egészségbiztosítást
Talán nincs olyan szegmense az egészségügynek, amelynek gondjai, eredményei nem kerültek elő a Világgazdaság egy hete tartott konferenciáján. Az ágazat szakmai érdekképviseletei, az orvosok és betegek szervezetei, a háttéripart képviselők, a pénzügyi és biztosítási szféra szakemberei, fiatalok és éltesebb emberek számtalan kérdéssel, ötlettel bombázták a parlamentbe jutott pártok egészségügyi szakpolitikusait és Rácz Jenőt, az ügyvezető kormány egészségügyi miniszterét.
Leginkább a biztosító jövője izgatta a résztvevőket, akiknek többsége ugyan bírálja a jelenlegi társadalombiztosítási szisztémát, de félti a sok vihart megélt, ám minden állampolgár számára biztonságot garantáló egységes és szolidaritási elven működő rendszert. Ma már tudjuk, hogy egyelőre marad az egyetlen egészségbiztosító, ám a kisebbik koalíciós párt vezetője kijelentette: megkezdik a törvényi háttér előkészítését annak érdekében, hogy 2008-tól bevezethessék az egymással versengő biztosítási rendszert. Addig pedig a jelenleg pénztárként működő OEP-et megreformálják, igazi biztosítóvá, az egészségügyi szolgáltatások megvásárlójává alakítják. S csak azokkal a kórházakkal kell finanszírozási szerződést kötnie, amelyek jó minőségben garantálják a betegek ellátását.
A konferencián elhangzott számos véleményből kiderült, hogy mindenki elkötelezett az egészségügyi intézményrendszer átalakításában, a költséghatékony gyógyításban. Ám a változtatást hatásvizsgálatoknak kell megelőzni, s a re-gionális intézményrendszert a régiókban élők szükségleteinek megfelelően kell kialakítani. Biztosra vehető, hogy csökkentik az aktív kórházi ágyak számát, s ezzel együtt bővítik a ma nagyon foghíjas rehabilitációs és krónikus kórházi osztályokat.
Az átalakulás pénzigényes, a II. Nemzeti fejlesztési tervben a kormány 500 milliárd forintot szán a reform beindítására, ez kiegészülhet a szabályozott magántőke-bevonással, esetleg a betegek által fizetendő co-paymenttel. Sor kerül az egészségügyi dolgozók jogállásának tisztázására is, ehhez az Egészségügyi Minisztérium humánerőforrás-koncepciója szolgál alapul.


