BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gurcsány köszönete Orbán szürreális öltözködésének és Hugh Grant-nek

Ha sarkítva akarunk fogalmazni, akkor Gyurcsány Ferenc sokat köszönhet Hugh Grantnek - írja Hírszerző. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a táncoskomikusozás, a véleményformálók egy része által idiótaságnak, komolytalanságnak tartott Gyurcsány-jelenség sikeres volt, különösen a fiatal választók körében.
A lap elemzése szerint a miniszterlnök olyan akció, amelyek a fiatalos imázst erősítették sok ifjú szavazót nyertek meg. Ilyen volt a híres-hírhedt táncolós videó, ami az interneten terjedt, ilyen az Amőba, amely szintén elsősorban az interneten bontakozott ki és a fiatalokat célozta meg, valamint természetesen a miniszterelnök blogja is. A fiatal választók körében a Fidesz 45,9 százalékát 36,8 százalékkal közelítették meg.
Ezzel az MSZP áttörést nem ért el a fiatal választók körében – ahogy azt a napokban nyilvánosságra került Gallup- és Medián-felmérések is megállapították –, de megszűnt a Fidesz hegemóniája ennél a rétegnél, amihez a fentiek mellett nyilván hozzájárult a vezető jobboldali párt nyugdíjasokra és kádári kisemberekre koncentráló kampánya és Orbán Viktor szürreális öltözközési szokásai is - írja a Hírszerző. (Hírszerző)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.